Papírhajó

Mint minden diák, én sem vagyok kivétel az órai levelezésben való részvétel alól. A különbség talán annyi, hogy az én leveleim hosszabbak és kicsit elvontabbak, valahogy olyan mintha mindegyik a blogom egy-egy kis része lenne, ezért hol lenne a legjobb helyük, ha nem itt?

2008. 11. 18

Tudod, most meg arról vagy szó hogy nagyon nem tudom, mi is lenne a jó. Egyrészt nagy bennem a feszültség mert hatalmas a nyomás, rengeteget kell tanulni, nagyon sokat követelnek és sokszor félek hogy nem tudok ezeknek eleget tenni. Egyrészt.

Másrészt idegesít hogy van ez a Tudodki, na nem a Sötét Nagyúr de majdnem. Tudom, hogy kivel akar és mit és bár vége lett és egy darabig azt hittem túl is vagyok rajta de most kiderül, hogy nem. Vagyis nem tudom. Mert ami nagyon hiányzik az a szeretet, hogy valaki gyöngéd legyen velem és törődjön velem. Hát ja, megint a régi, tudod ez a "szerelmes vagyok a szerelembe"- duma XD. És talán ezért is érzem a hiányáz ennyire erősen mert tőle mindezt megkaptam. Csak a gáz az, hogy nem tudom tisztán elválasztani ezt a két érzést, és ezért csak azt érzem hogy hiányzik, a többi csak agymunka és tudom, bár inkább csak sejtem. Szar, mi?

Szóval ez van most. Ilyen összevissza szar. Ja, hogy a két msn-esről ne is beszéljünk. Az egyik behülyült és leugatott a semmiért (én meg persze megsértődtem) a másik meg nem akar tudomást venni rólam. De miért? Olyan jól elvoltunk, eldumáltunk… Őt sejtem a háttérben.

2008. 11. 18/2

Egyébként most lett vége a faktnak nemrég. Koponyát rajzoltunk. Én hülye meg belegondoltam hogy ez egykor egy élő emberben volt…! De nem is ez a lényeg. Koponyát még soha nem rajzoltam és először tényleg nagyon elrontottam az arányokat de utána helyrehoztam. Ahogy rajzoltam, egyre jobban élveztem és felébredt bennem az alkotási vágy.

Tudod, mindig is szerettem a művészeteket és szerintem- és hála Istennek nem csak szerintem jó is vagyok bennük csak tudod megint ez a nyomoronc idő…! Ötletem annyi van…! Rengeteg! Hihetetlen sok dolgot szeretnék csinálni, alkotni- legyen az akár rajz, festmény, kerámia, egy jó post a blogon, egy szép vers egy akármi ami esztétikailag ott van. És ugyanakkor arra jövök rá, hogy nincs rá sem időm sem energiám. Tudom azt gondolod hogy ideje arra van az embernek amire szakít magának- és én ezekre szívesen áldozook de közel sem tudok annyit amennyit akarok mert közben megy ez a hatalmas hajtás- suli, nyelvvizsga, érettségi, MCC-szakkoli, miegymás. Így egy csomó ötletem nem tudom kiadni magamból, bentragadnak és ettől szenvedek.

2008. 11. 19

És ilyenkor jön el az, amikor elegem van. Úgy kezdődött, hogy az egész napm egy nagy szutyok volt, semmi több, és nem vettem észre exem exét aki jött velem szemben így a köszönését sem tudtam nomrálisan viszonozni és amilyen normálatlan vagyok ez engem zavar. Aztán pedig konkrétummá fogalmazódott bennem a kósza gondolat, mégpedig az, hogy kezdek egyre inkább munkamániás lenni, ami nem jó. Idegesít, ha valamiben nem vagyok kiemelkedő (itt a humántárgyakra kell gondolni), bűntudatom van ha valamit nem tudok 100%-osan teljesíteni, nem tudok sokat aludni mert még lefekvéskor is ezen jár az agyam. 

Beletemetkezem a munkába és ez felemészt. Oka nyilván egyrészt az, hogy impozáns céljaim el akarom érni, másrészt meg az hogy nincs senkim és a tanulás egyfajta pótcselekvéssé is vált- ez különösen nem jó. Valahogyan elejét kéne venni annak hogy a feszített tempó tönkrevágja az egészségem (ha a mostani beteg-is-vagyok-meg-nem-is nem annak tudható be), de sok mindent nem tudok tenni mert ha mondjuk kihagyok egy hetet hogy pihenjek akkor meg le lennék maradva. Hmm. És jövő héten szóbeli érettségi.

2008. 11. 20

Szóval nagyon jó volt amikor arra ébredtem hogy egy Franciaországban élő barátom írt hogy egy kedves ismerőse meg szeretne ismerni szóval igen, ez jól esett. Ami nem esett jól az az, hogy a töri tz-m – bár ötös- de csak 83%, pedig 90% fölé akartam ezt is. Úgy érzem, tanulok, sokszor márm-már energiámon felül de ez még mindig nem elég ahhoz hogy hozzátegyem azt a picit ami még hiányzik az igazán jó, kitánű eredményhez. Az érettségivel is így vagyok, az írásbeli 104/117 pont nagyon jó de ha belegondolsz ez csak 88,88 (89)% és egy max szóbelivel lehet maximum 91. Elszomorító, bár lehet hogy a hibát nem itt kell keresni. Lehet, hogy én várok el túl sokat magamtól, bár nem tudom. Igaz, hogy idán nem vállaltam többet minet tavaly és javult a munkabírásom, valahogy mégsem jönnek azok az eredmények amiket árok. Vagy csak én reagálom túl?

Áh. Egyébként tegnap elhatároztam hogy max 4 órát tanulok egy nap- nem tudom ezt meddig tudom majd betartani- és nem görcsölök ennyit rajta, megpróbálom lazábban venni és akkor talán javulhat ez még. Remélem. Ugyanis- ahogy ezt tegnap írtam- kezdek munkamániás lenni és ezt mindenképp el akarom kerülni.

Tudod mire jöttem még rá? Arra, hogy tavaly egész évben volt valakim és ez sokat segített. A vele eltöltött órák- noha közel nem volt annyi amennyit akartam- meg maga a tudat hogy van nekem, rengeteg energiát és lendületet adott- ez hiányzik. Akkor nem voltprobléma lógni órákig a szilenciumokról, most mindegyiken ott vagyok és még így sem minden ok. Meg egy squash-partner is kéne már. Kell valami, ami kizökkent ebből a monotonitásból.

2008. 11. 20/2

Szóval ahogy ezt óra előtt elkezdtem mesélni csak jött a tanár, szóval a tegnap… elmentünk Alizzal vásárolni, erre a plázánál kibe botlunk? Csak nem belé? Tudodkibe. Azért a gyomorbukfenc megint befigyelt de ezt annyita utálom, talán jobban mint az ezt követő fél napos depit- tudom most magadban győzelmi táncot lejtessz de nem, nem szeretek. Ezek után? Nem, csak megint a szerethiány…

A délutáni (ja, mellesleg Aliz talált egy normális felsőt, majd ha bejön- ma nincs faktja, mi meg itt rohadunk ááá- nézd meg). Szóval délután amúgy már egész jó kedvem volt, és totál lazán vettem a tanulást, és az angoltesztem is most nem az átlagos 60-65% hanem 85% lett pedig felsőfok. Na, büszke vagy? Lehetsz is

Este meg volt a koliban ilyen cucc megint, hívtak egy paralimpikont, ő tartott előadást. Tisztelem, becsülöm őket és felnézek rájuk de a 1,5 óra már sok volt… és ne gondold hogy utána Zsófival csokipapírral a szánkban keringőztünk miközben röhögőgörcsünk volt, ááá az neem lehet XD

Szóval mi sem leszünk már normálisabbak.

1.2.8 by Captain himself