Two gay blogs II
Üdv Néked, hű olvasó!
Sajnos (bár nekem nem, mert már nagyon vártam:) egy hétre lelépek, addig nem leszek netközelben (ez az egy hét ez péntek este ér véget… de nálam ez egy hét, mert 5 hétköznap… XD) de hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül, itt van Peter és Bryan szövődő kapcsolatának újabb adaléka.
Ha még nem tudod ki is az a Peter avagy Bryan, akkor előtte gyorsan olvasd el ezt: Two gay blogs I
Elsőként ismét Peter blogját nézzük. Hiába, ő az egoista kettejük közül, iszonyatosan mérges lenne rám ha nemőt venném előre… bár szívem szerint Bryanét illeszteném be elsőnek, hiszen ő jobban néz ki, de psszt! 
___________________________________o.O______________________________________
Peter's blog
2008. január 24, csütörtök, 18:56
Régóta nem néztem fel ide és ezért most sűrű bocsánatkérés következik, hiszen személyemmel intellektuális fejlődéseteket biztosítom, s mivel nem voltam itt vagy két hétig, most sajnos gyors visszaesést mutathattok… szóval bocsi bocsi bocsi bocsi és bocsi.
Sikerült a vizsga, éppenhogy meglett az 'elégséges' de ezentúl nem fogok ilyen trehányul készülni egy vizsgára sem. Persze a mostani előtt is ezt fogadtam meg, és látjátok, mi lett az eredménye. Talán ha nem fogadnék meg semmit, akkor sikerülne betartani? Vagy, ha egyáltalán nem is fogadok meg semmit, akkor egyáltalán van mit betartani? Ergo van cél? Cél lehet, csak fogadalom nem , és az nem nyomaszt annyira, mert a határidőt én szabtam magamnak, és így saját magam előtt csinálok segget a számból. Pff… az élet mély filozofikus kérdései… majd egyszer ezeknek is szentelek itt helyet de most először Bryan… my Bryan? Nem tudom, annyira…
… beindít bennem valamit. Valamit, amelynek létezéséről magamban eddig nem is tudtam. Talán ezt hívják szerelemnek? Lehet második tali után máris szerelembe esni valakivel? Vagy… nem tudom. A baj az, hogy eddig ilyenben nem volt részem. Mármint ebben az érzésben. Kívánom, de nem testileg (pedig ahh…) hanem elsősorban azt szeretném, hogy itt legyen mellettem. Ez eddig még senkivel nem volt így. Ha itt volt mellettem, akkor előbb-utóbb kicsit beljebb is jött…
De vele más. Ma összefutottunk az egyik ruhaboltban, én épp pólókat nézegettem (télen… ennyi eszem van egyébként, amennyi látszik), ő pedig rövidnadrágokat (két hülye egy pár?), és hogy hogy nem, de egymásba botlottunk… szó szerint, hiszen én épp indultam a próbafülke felé, ő pedig váratlanul előjött az egyik polc mögül, szóval egymásba ütköztünk, először jól leanyáztam szegényt, majd amikor rájöttem ki is ő, zavarba jöttem (én!!!!!!!!!!), bocsánatot kértem (én!!!!!!!!!!!!!!!!!) és meghívtam egy kávéra (én!!!!!!!!!!). Természetesen a rövidcuccokról rögtön megfeledkeztünk.
És olyan de olyan de olyan jó volt. Nem tudom mi ez, ami beindult. Fogalmam sincs, de kicsit félek is tőle- mármint ettől az érzéstől. Ez normális? És mindig ilyen lesz? Megrogy a térdem, de már nem úgy, mintha csak dugni akarnék vele, hanem… lelki társat akarok… csak kinyögtem…
___________________________________o.O______________________________________
Upsz! Peterben tehát ilyen folyamatokat indított be Bryan. A szerény, ám igen ambíciózus srác lenyűgözte, levette a lábáról az született nagymenőt, és teljesen magába bolondította, megmutatta neki, hogy máshogy is lehet. De hogyan vélekedik erről Bryan?
___________________________________o.O______________________________________
Under the surface
2008. január 24, csütörtök, 23:56
Kissé összejöttek a dolgok most.
Minden kezdődött azzal, hogy ma ruhavásárlás közben belebotlottam Peterbe, akiről már írtam itt. Meghívott egy kávéra, és valahogy nagyon másnak tűnt, mint volt. Valahogy komolyabban vett, és mintha láttam volna a szemében azt a fényt, amit csak azok szemében (annak szemében) láttam eddig, akivel később komoly kapcsolatom lett. Benne lennék vele szerintem -persze csak hosszabb ismerkedés után, hiszen egy kapcsolatot is meg kell alapozni, és ugye mindannyian ismerjük a mondást, mely szerint barátságból lehet szerelem, de szerelmből barátság sosem. Ez egy nagyon nagy igazság. Nem szokásom kollektíve elítélni egy csoportot, de aki ezt nem ismeri el, az bizony kínkeservesen fogja megtapasztalni.
Az egyedüli probléma azonban otthon van. Apám megint a pohár fenekére nézett, és bizony a pénztárcáját is kiürítette a hétvégén. Nem tudom, megint melyik kártyapartner zsebébe ment, vagy melyik automatába, de ez így nem mehet tovább, betelt a pohár. Elég volt az üres ígéreteiből: nem fogom végignézni, ahogy kicsinálja magát, de főleg édesanyám. Hazautazom pár hétre egy kedves ismerősömmel, aki szenvedélybetegek házi gyógyítását vállalja. Peternek erről nem mondtam még semmit és nem is fogok. Most a család az első.
___________________________________o.O______________________________________
Talán erre mondják, hogy szar van a palacsintában…?
Talán, de ha türelmesen vártok, a sorozat következő részéből megtudhatjátok például azt is, hogy Petert miért tagadta ki az anyja 12 éves korában!
by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>
