Papírhajó

Első helyszín: Kisváros, 06:22. Captain kilép az utcára. A haja rögtön szétb*szódik.

Így indult az a nap. Busszal be Kecsóra, majd onnan vonattal tovább Budapestre, hiszen a vonaton már ott ült a kis szegedi jelölt, aki…

… borzalmas volt. Totál mást vártam. A haja olyan, mint a nagyanyámé, és tulajdonképpen nem más a gyerek mint egy önmagát msn-en eladni képes de amúgy tehetetlen affektálós buzi.  Legnagyobb pechemre azonban már korábbi kérésére beprotezsáltam a szakkolis előadásra, ami nekem az utolsó volt, és mivel természetesen elkéstünk, így már csak az első sorban maradt hely, noha Matin derekasan foglalt helyeket de bunkó tahók többen voltak és erősebbek.

Délben le is ráztam (“Majd hívlak!”), majd felraktuk Matin barátosnéját a vonatra és a Margitsziget fáinak árnyékában odaadtam Matinnak a szülinapi ajándékát, egy akácmézes birspálinkát, fél literes kiszerelésben

Majd Matint szólították egyéb teendői, és ezért nyilván senki nem kárhoztatta, engem pedig nem más, mint Iguazu szólított, hogy vonata begördült a Nyugati pályaudvarra. Én pedig mint önzetlen önfeláldozó jófej kimentem elé, és az elkövetkezendő másfél órát együtt töltöttük el WestEndezéssel és mekizéssel. Igut vártam már hiszen nagyon régóta beszélünk már egymással, és most végre eljött a tali is Ohyeah.

A blogtali szervezőjeként nem tartottam volna ildomosnak a késést, így Iguval pontban hatkor oda is értünk a Tandemba, ahol rajtunk kívül még nem volt senki, tehát elsők voltunk Ilyen élményben nekem nagyon ritkán van részem, szóval most próbáltam jól megegyezni, milyen érzés is az, ha elsőnek ér oda valahová az ember és nem utolsónak.

Aztán lassan megjött a társaság többi eleme is, ki korábban, ki később, de mindenki beugrott aki jelezte, hogy jön sőt, az is aki nem, ami számomra nagy öröm volt Nagyon jól éreztem magam, ha jól emlékszem 979-nek mondtam hogy kb. a tali első öt percében beszéltem annyit mint a januárin összesen, de így van ez rendjén. Most már valamennyire ismerős a társaság java, persze voltak páran akiket most láttam először (Iguazu, Cube, Custos, Kyan és Fruzsi), de remélem (sőt, tudom) hogy nem utoljára Nameg Cube, akiben annyira pozitívcsalódtam, amekkorát még talán soha senkiben

A Tandemezés után pedig kitúráztunk Sanchohoz aki volt olyan kedves és befogadta, megetette és nagypapámmal együtt (aki persze csak pálinkája révén volt jelen) megitatta a 3/4 GT-gárdát. Kyantől pedig elnézést kérek amiért nem köszöntem  neki amikor leszállt de éppen gondolataimba mélyedtem és nem vettem észre, csak két megállóval később hogy már nincsen sehol

Augusztus 31-én hagyom el Magyarországot, addig még tervezek minimum egy blogtalit, meg persze a különprogramokat az érintettekkel

2.2.4

Randin voltam tegnap, sajnos el kellett lógnom két szilenciumot hogy találkozzak a sráccal aki ellendrukker (Piarista volt) szóval ha ez kiderült volna, hát bizony kaptam volna a fejemre hogy milyen református vagyok de saaajnos nem derült ki szóval nem kaptam a fejemre sem. Meg máshová sem. Mert olyan ügyes vagyok hogy ilyeneket el tudok intézni

Szegény srácot elég hamar leírtam. Nem is az a baj hogy 20 évesen semmi tapasztalata mert attól még lehetne helyes és okos. Megjegyzem, a helyességgel még nem is lenne baj, talán az okosság is rendben van de aki egy találkozó után kiírja msn-re hogy "szeretlek", mindezt úgy hogy hozzá sem értem csak dumáltam vele, este meg nem vettem fel amikor hívott, mintegy egyértelműen demonstrálva a közelgő beszélgetésünk kimenetelét, igencsak merész ember. Tudom, magas a mércém de nem adok lejjebb. 

Igazából számomra az a rémisztő, bizarr és kissé elrettentő amit rólam gondolhat. Minek tart? A barátjának? A szerelmének? A mindörökké és tovább- társának? Minek? Példaképnek? 

Talán kicsit mindennek, de ahogy dumáltunk, bennem leginkább a példakép-érzés erősödött meg. Aki életében meleget úgy nem látott hogy tudta hogy meleg, annak az első ilyen srác valamilyen szinten nyilván példaképpé válik. Volt egy ilyen esetem nyáron is, a srácnak igen hamar kiadtam az útját, ezt akkor le is írtam. Példaképnek, első barátnak lenni nehéz és aki nem annyira egoista mint én, és már az első találkozón látom azt a fajta felindulást a szemében amely azokat az embereket jellemzi akik odaadják magukat neked csak legyen valaki végre- nem, az nem az én emberem.

Amikor én belekezdtem a meleg életbe, elkezdtem ismerkedni, tisztában voltam azzal, hogy nem istent keresek csak pasit. Ezt várom viszont. 

A példakép-dolog motoszkál a fejemben egy ideje. Mármint hogy van, aki engem tart annak. Nehezíti az ezen való gondolkodást, hogy nekem konkrét példaképen nincs. Minden emberben mást becsülök de konkrét embert nem; tisztában vagyok magammal is, tudom milyen vagyok, mit tudok és mit nem. Tudom, miben vannak hiányosságaim, miket kell pótolnom, mire van szükségem. Nincs példaképen és magamat sem tartom alkalmasnak példaképnek.

A példakép az az ember mások számára, aki már kitaposta azt az utat, amelyen követői szeretnének járni, nem? Ahelyett, hogy a saját kárukon de ugyanakkor javukra felvállalnák azt az utat, azt a sorsot amely rájuk lett szabva. Senki sem tökéletes, tehát senki sem lehet igazi példakép. Vagy tévedek?

Tévedek akkor is, amikor magamat nem tartom annak? Nem tagadom, vannak tulajdonságaim amelyeket másoknak is tudnék ajánlani, de elborzaszt amikor az egyik osztálytársam dícsér hogy milyen jó angolos vagyok és ő milyen szar és sosem lesz ilyen jó; amikor a suliban a kis hetedikesek, akik már valahol tudják magukról hogy melegek olyan leplezetlenül és áhítattal bámulnak engem, a nagyfiút hogy az már nekem kínos, amikor az egyik Papírhajó- olvasó által írt e-mail Coelho- hoz hasonlít; nem! Ne nézzetek fel rám! Nem vagyok rá érdemes, alkalmas!

Akire fel kell néznetek, az nem én vagyok: tettem, amit és ahogy tudtam, ott és úgy, ahogy és amikor lehetett. Ne nézzetek meleg példaképnek egy blog vagy egy elmondás alapján, ne tekintsetek a tanulás példaképének csak mert két tárgyból kiemelkedő vagyok, ne tartsatok lángésznek csak mert érettebb vagyok a koromnál! Nem akarok példakép lenni!

Ne tarts példának de ha van valami bennem, ami becsülendő, becsüld és kövesd, építsd ki azt az utat, amelyet én is kiépítettem hogy elérjem de ne utánozz! Mindenki más, más célokhoz máshogy jut el. Mindenki képes arra, amit akar, a különbség az elérés módjában, a megszerzés örömében és a továbbadás mikéntjében rejlik. Nem hiszem, hogy ebben annyira különc lennék. Hogy érettebb és több vagyok a korom átlagánál- tény, de ez nem jelenti azt, hogy ők is, csakúgy mint a "pályakezdő" melegek előbb vagy utóbb ne jutnának el ugyanide, szereznék meg ugyanezt. Később, de el fognak érni ugyanide, amikor én már megint máshol leszek. Egy fokkal feljebb. 

1.5.1 by Captain himself

Rohadt hideg volt abban a nyomoronc bungalóban még akkor is, ha volt kis cuki fűtőtestünk és rajtam a kabátban iszonyat kényelmetlen volt a pálinkásüvegek között lavírozni és figyelni, na épp melyiket döntöm fel. Mindegy. A bérem megkaptam.

Amúgy most tűnt fel, milyen szép is a Vajdahunyadvár. Régebben volt kiállítva benne egy-két kerámiám és grafikám (khm… ), bár akkor még nem tudtak annyira lenyűgözni az épületek mint manapság. 

De ha már a főváros, ahová bár fel-feljutok időnként de akkor is általában csak MCC-be /vagy ahogy eddig hívtam: szakkoli/, akkor most gondoltam beiktatok egy randit a programba.

Nos az úgy volt, hogy a srác már fűzöget egy ideje. Szegény épp akkor kezdte el ezen áldásos tevékenységét amikor én épp elkeltem ezért persze a tőlem telhető legkíméletesebben elutasítottam. Részemről ezzel el is volt rendezve a dolog.

Pár hete azonban, hogy Ricsi szavaival éljek, rám talált a húspiacon és ismét írt. Én visszaírtam. Írt. Visszaírtam. Írt. Visszaírtam. Egyre többet írt. Egyre többet írtam. Egyre gyakrabban írt. Egyre gyakrabban írtam. Egyre szimpatikusabb lett. Sőt. Nagyon is.

Eljutottam odáig hogy képzelegtem vele. Milyen lenne- ha…? Ha itt lenne. Miről dumálnánk? Milyen magas lehet? Milyen lehet az illata? Hogyan nézne? Milyen lehet a mimikája? Milyenek lehetnek a gesztusai? Zavarban lennék-e? 

Amikor világossá vált hogy a szalagavató helyett számomra a pálinkafeszt a hétvégi program, megírtam neki a telefonszámom. Ez az egyébként, amit nagyon nem szoktam megtenni, még msn- címet sem mindenkinek adok. Szóval azért is teperni kell rendesen. Hiába, meg kell törni azt a gyakorlatot hogy a jó pasik könnyen adják magukat

Felhívott. Szegény, pont a lehető legrosszabbkor, anyával voltam ugyanis bútornézőben (végül sikerült kiválasztani, megvenni és hát ki választotta, na ki? ), a telefonom meg már csipogott hogy lassan itt a töltésidő, ezért lerendeztem két percben hogy majd hívjon vissza egy óra múlva.

Vissza is hívott. 45 percig dumáltunk (igen azt hiszem tudok beszélni egy kicsit, na persze neki sem kell panaszkodnia). Iszonyatosan jó volt. Egy olyan srác, aki gyakorlatilag mindenhez hozzá tud szólni, az életszemlélete szinte totál mint az enyém, nem affektálós, férfias, kellően komoly de ugyanakkor infantilis és totál rámenős de nem annyira, hogy ez zavaró lenne. Szóval a lehető csúcsok legcsúcsabbika, és hogy a déja-vu is meglegyen: kék szem- szőke haj. Szerencsére azonban semmi többen nem hasonlít rá, emlékeztetni meg főleg nem emlékeztet.

Egy szó mint száz: ideális. És ez a randink után még jobban kiderült számomra. Ha leszámítjuk a fél óra késését akkor meg főleg. És persze leszámítjuk Kedves, megnyerő, előzékeny… És oké, most lehet hülyének fogtok tartani de a horoszkópja miatt (Oroszlán) voltak fenntartásaim (apám is az, csak azért, de nem tudom miért mindig ő az Oroszlán nekem, van még csomó Oroszlán rokonom, barátom és mindegyikkel nagyon jól kijövök…), mostanra azonban már ez is eltűnt.

Két akadály maradt még.

Az egyik az, hogy ő budapesti. Ez önmagában akkora gondot még nem is jelentene mert az iskolám városa és a Budapest közötti távolság nem vészes (kb.  80 km), szóval áthidalható. Főleg akkor ha van kocsija és használja is  

A másik. És ez az, ami nagyon aggaszt, ami úgy igazán és tényleg és nagyon és… az a korkülönbség.

Tudjátok, azt mondják a szerelemben nem számít a kor. Pedig de. Anno a hat év még elment, bár attól is nagyon féltem. Végül ki is derült, hogy nem alaptalanul, mert abban a szakításomban szerintem ez is közrejátszott. Nem jó dolog a múltból kiindulni, mert azóta változtam és talán azért sem, mert két, merőben eltérő srácról beszélünk. Az új- nevezzük V-nek- már megtalálta a helyét a régi- nevezzük B-nek- pedig akkor kezdte el kitalálni, mit is akar (szerintem). A múltbeli rossz tapasztalatból tehát nem indulunk ki.

Még akkor is, ha figyelembe vesszük azt, hogy két tényleg szinte teljesen megegyező világnézetű emberről van szó, akik modern felfogásúak, akkor sem elhanyagolható az a különbség, amely egy dolgozó férfi és egy gimnazista fiú között van. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a gimnazista fiú nem átlagos 17 éves hanem annál jóval több (Matin, el ne felejts hozzáadni 1-et .

Mások a problémák. Máshogyan oldják meg. 17 éves fejjel az ember még érhet, még okosodhat, még változhat, még előtte az élet és nem élete párját akarja csak egy olyan kapcsolatot amely tartós és ad neki egy újabb löketet. Ha most jönne a nagy Ő, aki tényleg az aki végig elkísér, az igazat megvallva nem tudnék vele mit kezdeni. 

És a probléma igazi forrása az, hogy a 29 éves ember nem úgy gondolja ezt, mint a 17 éves.

1.3.4 by Captain himself

Üdv, mélyen tisztelt és hódolt Olvasó!

Most egy kicsit el kell szakadnod Captain világától, aki egy könnyed felüdülést kínál Neked új első sorozatával, mely egy pár tragédiáját dolgozza fel két főhősünk, Peter és Bryan szemszögéből- mintha ezt a blogot Peter kedves vagy éppen Bryan írná. Lesz itt minden: első tali meg utolsó, szerelem, gyűlölet, harag, megbocsátás, szex (nem kell orgiákra számítani), reménykedés és humor… minden, ami egy kapcsolat kezdetét leíró blogot jellemez

Az első blog neve pedig fantáziadúsan csak ennyi: Peter's blog

Elhangzottak a fanfárok, mindenki kitombolhatta magát, itt az ideje, hogy megismerkedjünk magával Peterrel. Nézzük:

Peter Windstorm

22 éves

Nyilas

Hobbik: foci, fallabda

Főiskolai hallgató (mérnök lesz ha nagy lesz)

Peter a Harvard University hallgatója, esze ugyanis vág mint a beretva

2008. 01. 11, péntek, 04:58

Ma megint nem aludtam jól. A takarítónő ezen a nyüves szálláson már megint valami olyan anyaggal mosott fel, hogy egy gázcsata ehhez képest semmi. Kóros klór-túladagolási szenvedélye van, de ő maga sosem képes normálisan megfürdeni. Ráadásul egy mocskos kocsmagödény, állandóan dülöngél jobbra-balra. Nem is tudom, miért alkalmazzák még. Bár,akinek a férjének a hugának az unokabátyjának a nagynénjének az unokahuga a rektor ágyasa, az igen jó protekciót élvez. 

Mindegy, lényeg a lényeg: ma ZH (nem tudom, az amerikai egyetemek is így hívják-e, de a lényeget remélem mindenki fogja- Captain), amire semmit nem készültem. Ennek ellenére itt ülök a laptopom előtt és még mindig nem tanulok csak írom ezt a blogot, aminek nem nagyon látom értelmét, de valamire csak jó. Például erre:

a neten összefutottam egy helyesnek kinéző sráccal. Bryan24 a neve, és milyen meglepő, Bryannak hívják és 24 éves. Beteszem ide a képét, tuti nem fog megharagudni érte. Ettől a látványtól senkit nem foszthatok meg!

Szóval ő volna Bryan, a Yale-n tanult, és nem messze lakik innen. Megdumáltunk vele egy talit mára, de nem tudom még, mi fog kisülni belőle. K*rva helyes, de valahogy nem egyezik a világunk, ez már abból a pár levélből kiderült, amit eddig váltottunk. Majd csak lesz valami. Na, most fogom magam és belenézek az anyagba, mentem a menthetőt. Pás!

____________________________________o.O___________________________________

 2008.01.11,péntek, 23:24

Megvolt a ZH meg a randi is. A teszt nem is lett olyan borzalmas, ha szerencsém van, akár a bukást is megúszhatom. Tényleg nem tudom, miért nem tanultam rá, ez nem jellemző rám.

Na, Bryan. Hát, mit mondjak, mit ne mondjak. 

Idegesít, hogy mindent jobban tud, mint én. Vagyis mindent jobban akar tudni, de persze nem tudja jobban. Idegesít, de valahol imponál is, mert végre nem egy tutyimutyi kis izébizé, aki azzal lövi el az időt, hogy filozofálgat az élet nagy kérdéseiről, amelyeket úgysem neki kell majd megoldania. Bár ahogy elnéztem, hajlamos rá, de szerencsére ezt az arcát még nem mutatta meg. Tény ami tény: egyik felem kívánja (főleg amikor hátranéztem, ha láttatok már jó feneket…)- bár nem csak a szexet… áh, valahogy ezzel sem vagyok tisztában. Mi a szar kell nekem? Szex? Komoly kapcsolat? Ő arra hajt, de tuti nem vetne megy egy jó dugást sem. Előbb-utóbb majd kiderül. Futtatom még pár kört a kicsikét, aztán vagy produkál valamit, vagy nem, én nem vagyok hajlandó várni… olyan sokat… 

____________________________________o.O___________________________________

 Azonban – bár ezt Peter nem tudja- kettejük közül nem csak ő vezet blogot.Bizony bizony. Tudom, az izgalom a tetőfokára hág, mindenki kíváncsian néz: de ki a másik blogger? Nem más, mint- ahogy ezt éleseszű és nálam jobb logikával rendelkező Olvasóim már biztosan kitalálták- Bryan!

Bryan Clearwater

24 éves

Skorpió

Hobbik: versírás, úszás

Kezdő politológus

A Yale University-n végzett. 

Blogjának címe:  Under the surface (lám lám, mintha kicsit több fantáziával áldotta volna meg a nagy Kreátor!)

2008.01.11, péntek, 14:00

A mai napom nem sok érdekeset ígér, kivéve talán egy randit. Elég jónak ígérkezik a fiú, bár a stílusa- ahogy ez eddigi levelezésünkből kiderült- kissé csapongó, nem igazán mérhető az enyémhez. Sok gondja lesz még az életben, ha nem tudja befogni a száját olykor-olykor. Peter a neve, és mi tagadás, mondhatjuk elég jó teste van.

Most nem nagyon tudok többet írni, ígérem, a randi után majd még felkukkantok ide. Van egy fontos találkozóm Peter előtt, munkamegbeszélés. Ettől függ a jövő havi munkám, szóval igyekszem jó lenni. 

____________________________________o.O___________________________________

2008.01.12, szombat, 02:17

Mint ahogy ígértem, felnézek még ide. A "ma" nem jött össze. A randi után még meg kellett írnom egy elemzést a Demokrata Párt decemberi népszerűségcsökkenésének folytatásának megállításáért tett lépésekről. Különösen macerás értekezés, sok múlik rajta. De most -nektek- nem ez a lényeg.

A lényeg, úgy sejtem, Peter. Hol is kezdjem? Helyes, az már egyszer biztos. Okos is és intelligens, de a stílusa, oh… van (lenne) még mit csiszolni rajta. Karakán nagyon, és ahogy észrevettem, nem nagyon képes elrugaszkodni a valóság talajáról, csak ami az orra előtt van, az érdekli.Az is csak akkor, ha valaki már készen odatolja neki. Kérdezhetitek, honnan tudom egy kétórás beszélgetés után? A kulcsszó: beszélgetés. Mint tudjátok, az a fajta vagyok, aki megpróbálja összeállítani, felvázolni a partner lélekrajzát rögtön a kezdetektől.

Két nagyon külön világ vagyunk. Mégis megfogott valamivel, úgy érzem. Remélem, lesz ebből valami, hogy meg tudunk férni egymás mellett. Talán vele el tudnám képzelni.

____________________________________o.O___________________________________

A sorozat első része itt véget ér, de természetesen folytatni fogjuk, hiszen a két srácra még nagyon sok közös kaland vár! Annak ellenére- vagy pont azért?- mert oly különbözőek. De nem lövöm le a poént, hisz minek is tenném, inkább hagylak Titeket, izguljatok csak, forgolódjatok álmatlanul éjszaka!

by Captain himself <thecaptain@citromail.hu> or <kapitany.29@gmail.com>