Hungarofóbia
Sajnos nem szokatlan jelenség manapság a ‘magyarozás’. Elég csak északi szomszédaink egyik politikusára gondolnunk, és máris mindenkinek beugrik, miről is van szó.
Hungarofóbiának nevezik a jelenséget, vagyis magyarellenességnek. Nem kedvelni, ne adj’ Isten utálni valakit azért mert az egyéni értékei nem megfelelőek a számunkra – ez érthető dolog. Az azonban, amikor bárkit a származása vagy milyensége miatt ítélnek el, vagyis olyan kapott értékek alapján nyilvánítják nemkívánatosnak, melyeken változtatni nem képes, enyhén szólva is undorító.
Mi nem tehetünk róla, hogy magyarok vagyunk. Magyarnak születtünk. Kötelességünk őrizni és gyarapítani kulturális- szellemi örökségünket. Ezért fáj nekünk a hungarofóbia. Ezért követelünk velünk szemben egyenlő bánásmódot.
Azonban követelni valamit nagyon könnyű. A szavak mögé a kompromisszum eléréséhez szükséges tetteket kell sorakoztatni.
Ugye mindenkinek fáj az, ha egy adott emberről ítélnek meg minket, 15 millió másikat, főleg ha mi nem értünk egyet azzal az eggyel? Jogtalan? Igen. Felháborító? Persze! Vérlázító? Mi az hogy, nagyon is!
Pedig mi is ezt csináljuk. Mi is általánosítunk, kiközösítünk. A mai magyar mindennapok nem mentesek a rasszista megnyilvánulásoktól és ha a dolgok így mennek tovább, azok hamarosan tettekbe fognak átcsapni- mint ahogyan erre már számos példa is volt.
Gondolkodjunk, emberek! Csak azt tegyük meg másokkal, amit mi magunkkal szemben elvárunk! Nem szereted ha buziznak? Ne cigányozz! Nem szereted ha szidják a magyarokat? Ne zsidózz!
Más dolog egy általános, több emberre vonatkozó torz idea hangoztatása, és más a tény közlése. Más az, ha egy létező jelenséget mutatunk be tényszerűen, érzelmek nélkül és más az, amikor elvakultan gyűlölködünk. Mint mindenben, itt is meg kell találni az arany középutat, amikor sem a túlzott liberalizmus, sem a túlfűtött érzelmek nem nyomják el a józan észt.
Hogy miért tartottam fontosnak hogy ezt leírjam…? Azért, mert a radikalizmus térnyerése a szemem előtt szakít szét családokat, vagy mélyíti még tovább a már régen kialakult szakadékokat. Azért, mert mint az egyik magyar nemzetközi ösztöndíjas, a tolerancia hirdetője vagyok, és a középpontba nem a nemzeti vagy felekezeti hovatartozást, hanem az embert helyezem.
Ezek az idők, amelyeket most élünk, mindannyiunk számára kemény próbatételt jelentenek. Nem szabad engednünk a kísértésnek és elhinni a vészes időkben különösen csábítóan hangzó szólamokat. Minden tény mögött okot keressünk, és ne a következményt, hanem az előzményt kutassuk és analizáljuk- csak így tudunk eljutni ahhoz a felismeréshez, amely a megoldáshoz vezető út kapuja.