Papírhajó

Elrohant három év úgy, mintha csak egy pillanat lett volna minden. Három évvel ezelőtt, alig tizenöt évesen léptem át először a Református Gimnázium kapuját mint a 445 éves iskola egy új diákja, akinek minden egyes porszem, amit ott talált, egy új világot jelentett, tele felfedezésre váró kincsekkel és élményekkel, megannyi rémisztően csodálatos titokkal.

Ritkán fordul elő velem, hogy nem tudok mit írni. A bejegyzéseim általában fél óra alatt el szoktak készülni, viszonylag kevés javítással, mert ha jön az ihlet akkor csak írok és írok, de most… most nem megy. Annyi mindent el akarok mondani, de nem tudom hogyan! Nem tudom ezt a három évnyi pillanatot egy posztba belesűríteni- hogyan is tudnám? Hogyan tudnám elmondani Nektek őszintén, hogy méltó legyen a bejegyzés ehhez a nagyszerű iskolához, leírni mindazt ami itt történt velem, amivel itt gazdagodtam…?

Igaz, hogy sokszor szidtam őket, sokszor nem tetszett, amit tettek vagy gondoltak de sosem váltottam volna iskolát- csak a külföldi ösztöndíj ért annyit, hogy feladtam érte az ország legjobb református tanintézményét.

Hatalmas utat tettem meg itt. Tizenöt éves, lázadó, a kolesztól mindenáron szabadulni akaró, pesszimista, öngyilkossági gondolatokat kergető visszahúzódó, sírós kamaszfiúból egy optimista, élettel teli, ambíciótus és eredményekben gazdag srác lettem, aki elfogadta önmagát és megadta az életnek az esélyt arra, hogy felemelje.

Sokszor hittem azt, hogy hozzám a legkegyetlenebb az élet. Sokszor hittem azt, hogy nem bírom tovább és bármi áron is, de ott kell hagynom a koleszt. Sokszor hittem azt, hogy engem senki sem képes megérteni, hogy egyedüli harcosként vívok szélmalomharcot egy legyőzhetetlen gépezettel vélt vagy valós igazamért.

Utólag visszanézve azonban már látom, minden, ami velem itt történt, jó volt.

Azt mondják, boldogok azok, akik képesek megérteni a sorok között rejtőző valódi jelentést. Ha én most boldog vagyok, vajon megértettem…? Vajon helyesen értelmeztem…? Úgy gondolom, hogy minden rossz dolog, amitől szenvedtem, jó volt nekem. Megerősített. Mindaddig szembekerültem a problémáimmal, amíg le nem győztem őket.

Sorozatosan kaptam jeleket, melyek iránytűként mutatták, merre van a helyes út. Megpróbáltam a helyes ösvényt kutatni, és úgy érzem, megtaláltam. Pont most, amikor az életem egyik legstabilabb pontját, ezt a nagy múltú, dicső iskolát, az én iskolámat, ahol annyi mindent tanultam, ahol annyit fejlődtem, ami az életem legcsodásabb élményeit közvetve és közvetlen is adta, ezt az iskolát, a mi iskolánkat, ott kell hagynom. El kell hagynom egy világot, hogy részese lehessek egy újnak, amely nem mennyei magasságokat, nem édenkertet, csupán szárnyakat kínál. Ugyanazt, amit a Református Gimnázium kínált egykor. Innen tudom, hogy jó helyre megyek.

Az útjaink most elválnak. Szerencsésnek érzem magam, amiért ennek az iskolának a diákja lehettem, Egy háromévnyi pillanat egy többszáz éves történelemben. Egy diák, aki otthagyta nyomát ebben az iskolában, és akiben otthagyta nyomát az iskola is.

Köszönöm! Köszönöm Nektek, a diáktársaimnak, a tanáraimnak, a nevelőimnek, a gimnázium Igazgatónőjének, aki végig támogatott minden törekvésemben! Köszönöm, hogy magaménak vallhatlak titeket, és az általatok életben tartott remekművet, a Református Gimnáziumot! Köszönöm!

Nekem most mennem kell, de ígérem, nem tűnök el. Áldás, békesség!

2.2.6

Sosem voltam különösebben oda az egyházért, de a mostani húzásuk után azt is komolyan fontolóra vettem, hogy ha egyszer valaha lesz gyerekem, egyáltalán megkereszteljem-e.

Történt ugyanis, hogy nekem szombaton szakkolis előadásra kell mennem, amit Matinnal megspékelünk egy kellemes kis szombat esti bulizással, mindkettőnk legnagyobb örömére Alteregoban. Mint ahogy az ilyenkor szokott lenni, anyukám be is írta az ellenőrzőmbe hogy csütörtök délután hazamegyek, ezért pénteken nem tudok ott lenni a suliban (ugyanis régebben pénteken már Budapesten voltam, most csak szombaton reggel megyünk de amúgy is van 210 oldalnyi tanulnivalóm szintén a szakkoli jóvoltából, szóval így sem fogok unatkozni). Ez eddig nem is jelentett különösebb problémát mert mindenki fel tudta fogni, hogy nekem ez ugyanúgy kötelességem mint a suli, a különbség csak annyi hogy ez kéthavonta van egyszer, és máshogy nem igazán tudnám megoldani (vagy legalábbis nem kötöm az orrukra). Új osztályfőnököm azonban akadékoskodni kezdett és felrúgva az év eleji megállapodásunkat az ilyen napok igazolásáról, kijelentette hogy már régen túlléptem a keretet és mit képzelek magamról. Végül elengedett nagy kegyesen az a karótnyelt k*rva merev idióta, bár húzta a száját. Már csak a koleszos procedúra volt hátra, de gondoltam, ha az iskola elengedett, azok már nem  nagyon tudnak mit akadékoskodni (én naiv). Osztályfőnököm ugyanis odaszólt a kolesz igazgatójának hogy nem engedett el, akármit is mondok (holott elengedett…).

Na, itt indult be igazán az események sora, ugyanis volt egy félórás beszélgetésem igazgatónővel, ami végülis normális volt mert vele lehet normálisan beszélni ha az ember úgy áll hozzá, és elmagyaráztam neki hogy nem értem mire megy ki ez az egész, hogy vannak szabályok amiket be kell tartani de szerintem inkább azokkal kezdjenek el keménykedni akik inkább vállalják az igazolatlant vagy szereznek nyilvánvalóan mondvacsinált betegséggel kapott orvosi igazolást mint velem, aki becsületesen elmondja nekik hová menne, mit csinálna. Hozzátettem, hogy igazán nem lehet panaszuk az iskolai és azon kívüli teljesítményemre sem, nem hiányzom sokat (egész évben 45 óra), és kértem hogy ugyan magyarázza már el miért nem akarnak most engedni, amikor egészen eddig semmi gáz nem volt ebből.

A vége az lett hogy igazgatónő is belátta hogy osztályfőnököm kissé abnormális, így mehetek. De azért biztos ami tuti, felhívta apám, akinek elfelejtettem beszámolni a kis pesti kalandomról, valamint arról hogy én igazából csak vasárnap jönnék  haza (igazgatónő előtt elszóltam magam, de sikerült kimagyarázni, de sajnos nem felejtette el ezt a részletet jóapámmal közölni). Apám meg felhívta anyukám, annak reményében hogy most jól kiosztja hogy már megint milyen szabados elvek alapján vagyok nevelve és milyen liberális nézeteket vallok (egyébként sosem késlekedik mindezt hangoztatni miután csak úgy mellesleg  közöltem vele hogy ha a Jobbik a Parlamentbe be, én az országból ki, és ne propagandálja nekem itt őket). Szóval a vége: rohadt nagy kavarás, veszekedés, és végülis kicsikart elengedés, de ez nevetséges. Nem látom be, mi a bajuk, ugyanis normális magyarázatot erre a kérdésre nem kaptam. Az meg, hogy mennyi szülői igazolásom van meg nincs, teljesen rendben is volt egészen addig, amíg az ofő ki nem találta hogy ja, akkor ő most a szakkoli miatti elutazásokat is beleszámolja, így lépi túl eggyel a megengedett keretet.

A történethez egyébként hozzátartozik, hogy azokkal meg egyáltalán nem akadékoskodik drága osztályfőnököm, akik késve hoznak igazolást vagy már régen túl vannak a kereten, sőt kedvencének ő maga igazol. Persze, tudom hogy mindez azért van mert nagyon oda akarnak figyelni rám, mert azért mégis a nagyapám unokája vagyok, de ahogy ezt már mondtam nekik is, ez szerintem engem semmire nem jogosít, mind negatív, mind pozitív értelemben ugyanolyan elbánásban szeretnék részesülni, mint a többiek.

Ez volt a bolondok napja. De fel a fejjel: szombaton Alter!! De ha gyerekem lesz, annyit azért mindenképp megtiltok neki, hogy bármit, aminek a legkisebb köze is van a református egyházhoz, 100 méternél jobban megközelítsen. A saját érdekében, persze. Mint ahogy mindez- osztályfőnököm idézve- csak az én érdekemben történt. Ámen.

VÁLTOZÁS!

A blognak új e-mail címe van: captain@paperboat.hu! Mostantól ide várom a leveleitek, illetve a rajzversenyre készült műveiteket.

1.8.8

És most jutottam el arra a pontra amikor már mindezt is kiírom magamból, talán átlátom majd én is, hogyan is van most nálam ez a mindenség, ami most egyelőre csak egy nagy káosz

Először is, itt van a nyelvvizsgám. Úgy volt, hogy április 18-án megyek vizsgázni, meg volt a típus is meg minden, tisztára jó volt csakhogy

jelentkeztem még januárban egy külföldi ösztöndíjra, erre itt. Ez nekem azért lenne nagyon jó, mert otthagyhatnám az idióta reformátusokat a pics fenébe egyrészt, másrészt pedig mert ha elvégzem a kinti két évet akkor nemzetközileg elfogadott érettségit kapok tehát kint is maradhatok egyetemen is, gyakorlatilag akárhol. És mivel ösztöndíj, ezért a költségek is minimálisak, vagyis a születésem óta összejött szép összeg a számlámon sem nullázódna le a diplomám kézhezvételére, ami azért valljuk be, nem lenne hátrány. Namost, mindez úgy jön a nyelvvizsgához hogy ez a felvételi rendszer három fordulós, behívtak a másodikba, ami ugyan nem esik egybe a nyelvvizsgával, de a harmadik igen, ezért nem merem bevállalni hogy jelentkezek az áprilisi vizsgára. Mondjuk az sem biztos hogy eljutok odáig, aztán ha meg úgy alakul, max lesz egy nyugodt, szabad szombatom április 18-án.

Szóval ez nekem marha jó lenne, 22-én, vasárnap délután fél háromra hívtak be a második fordulóra, ami egy háromnegyed- egy órás beszélgetés Budapesten, szóval az időpont és a helyszín megint marha jó, esetleg valaki a nagy megmérettetés előtt egy kávé, tea, sör, pálinka?

Beindult az új szakkolis félév is, számomra az utolsó. Nagyon durva, hogy két éve nyáron még ott álltam az épületben, várva a felvételire most meg az utolsó félévem kezdem… annyira magától értetődővé vált a szakkoli az életemben, hogy el sem tudom képzelni, milyen lesz majd nélküle. Milyen lesz aludni éjszaka a végeláthatatlan tananyagok böngészése helyett, a szabad szombatokon otthon tunyulni a vitakurzusok helyett, vagy egyszerűen csak maga a tény, hogy Matin nem fog több sms-t kapni tőlem hogy foglaljon már egy helyet mert kések, szóval mindez nagyon fog hiányozni. Nagyon. Nincs más lehetőség, mindenképpen vége, ha kimegyek külfödre akkor is, ha meg nem, akkor is, szóval ebbe bele kell törődni…

Van egy project, amin jelenleg dolgozunk többen is, és ha elkészül végre (előreláthatóan még két hét körülbelül), akkor… nade, erről csak ennyit egyelőre A lényeg annyi, hogy ez nekem egyelőre csak kudarcélményt hoz, sikert annyira nem, nade majd ha kész lesz, onnantól kezdve remélem ez máshogyan lesz  

Amúgy ma megint olyan napom volt amikor igazából semmi hasznosat nem csináltam, leszámítva négy oldal angol szó megtanulását a csodás 1000 Questions 1000 Answers című műből, melyet ha meglesz a felsőfokom, tutira elégetek annyira utálom. Igazából csak tunyulás volt, holott lenne dolgom bőven, pl. egy videot össze kéne vágni, a szobám ki kéne takarítani… ilyenkor annyira hasztalannak érzem magam hogy még a fejem is megfájdul bele, de komolyan. Nem tudom hogy lehetek ilyen mértékig ellentmondásos, nem tudok nem csinálni semmit de ha meg pörgök akkor arra vágyok, bár tudnék egy kicsit pihenni, aztán amikor meg tudok, akkor megint pörögni vágyok… 

Ennél jobban csak az bosszant, amikor órákig ülök a laptop előtt mindenféle kézzel fogható eredmény nélkül, és abba fájdul bele a fejem. 

És most megyek, összekapom magam, és irány a tivornya

1.7.2 (közeledik a 200 húúú) by Captain himself

Szia Zsombor!

Nem beszéltünk egy ideje, de remélem a blogom azért még olvasod Ha igen, akkor leírok ide neked pár dolgot, ami fontos lehet.

Először is azt, hogy nagyon jó hogy túl vagy Barnán, ő is rajtad. Tényleg. 

Másodszor azt, hogy te meg vagy hülyülve? Angol emelt szintű érettségi? Minek? Ősszel letetted a közepet ember! Nemsokára lesz felsőfokod! Bár… végülis gyorsan átszámolgattam a pontokat így is meg úgy is, veszteni ezen semmit nem vesztes max nyersz- igazad van, csináld Aztán ha rosszabbul sikerül mint a közép, érvényesíted azt. Ennyi.

Harmadszor pedig vigyázz, mert influenza van. Én el is kaptam, vagy nem tudom mi ez, de nem jó az biztos. Folyik az orrom, lázam van. Véletlen összeesés vajon ez azzal hogy a héten ismét eljárok úszni, vagy kapcsolat van a kettő között?

Ja és képzeld, a bunkó uszodaportás a suliban nem engedett le péntek reggel mert azt mondta hogy minden pálya foglalt holott ki volt írva hogy három szabad van… anyját. Frankó hogy mindeni használhatja azt a szaros medencét csak mi nem.

Említetted a srácot aki hajt rád. Azok alapján amit írtál róla, hát nem is tudom, ejtsd. Nem éri meg, meg különben is, kivitelezhető ez? Kell ez neked? Nagyon fontos hogy tudd mi az amire szükséged van. Ha nem ő az, akkor úgyis érzed. Én is éreztem mindkétszer, te is érezted Barnánál. 

Továbbá ne hidd azt, hogy csúnya vagy. Zsombi, te eszméletlenül szép pasi vagy! Ha nem lennénk barátok időtlen idők óta, rád hajtanék De tudod hogy nem fogok. Nameg két aktív mit kezdjen egymással? 

Bár ez is érdekes kérdés mert ha két ember igazán szereti egymást, ez akadály lehet köztük? Vagy mi kell ehhez? Önfeláldozás? Minek hívják ezt? Minek hívják azt amikor megteszel valamit más kedvéért amit önszántadból, magadtól csak úgy nem tennél? Tipp, de ez azzal jár hogy szereted? Vagy azért szeretsz valakit mert azt teheted vele amit szeretsz? Áh, már megint filozofálgatok… állíts ám le. Arra ott a Papírhajó. De ezt is ott írom, ráadásul nyilvános levél, de tudom ez néha már téged is fáraszt.

A héten egyébként elgondolkodtam azon hogy… tudod, mostanában előjön a múlt. De már nem úgy mint egykor. Alattomosan kúszik vissza, és nem a vágy hanem a hibák tudata.

Bevillannak pillanatok amikor tudom, hibáztam; máshogy döntöttem mint ahogy kellett volna. Például amikor nem maradtam még egy órát pénteken hanem mentem haza, amikor mondtam valamit pedig nem kellett volna, amikor ellenálltam pedig okosabb lett volna ha hagyom és fordítva… 

Rájövök, mennyit hibáztam a múltban. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy ezek a dolgok nem számítanak hibának. Akkor, ott, abban a helyzetben, azzal a tudással, azzal a hozzáállással ezek tűntek a jó megoldásnak; nem maradni, elmondani, elmenni, nem visszamenni, nem elhagyni… és végülis, ezek a döntések vezették az életem ide. Ahol most nem annyira jó mint amennyire lehetne, de ki tudja, mire lesz még jó mindez. Sok idő mire kiderül. Vagy mégsem. Nem tudom.  

Szóval ha ugyanezt érzed Barnával kapcsolatban, csak hagyd az érzéseket elmenni. Ne kapaszkodj beléjük, ne rágódj rajtuk. Ami volt, elmúlt. 

Remélem nemsokára újra találkozunk Szeretném látni megint azt a hülye fejed

Puszi,

Captain

1.6.2 by Captain himself

Sok mindenről tudnék írni, pl. a blogtalálkozóról vagy köszönetet Redbleknek a befogadásért vagy egy újabb sor nyavajgást erről- arról de nem nem, most nem nyavajgunk, élménybeszámolót itt kaptok bőven, köszönetet meg már mondtam szóval akkor most tekintsük át, milyen is az élet a reformátusoknál, pontosabban abban a gimnáziumban ahová járok.

Az egyházi iskolába járás talán legnagyobb előnye hogy mennyit lehet röhögni azokon az idióta lelkészeken, fantasztikus mennyi hülye szaladgál szabadon de hihetetlen. Mint jó refi gimisnek, nekem hetente három kötelező áhítat van beiktatva amiből mint minden jó refi gimis kettőt ellógok és csak azon vagyok ott amin írják a hiányzást. Dehát így szép az élet. Egyébként arra jó ez hogy amíg mondják a magukét addig hihetetlenül jól lehet leckét másolni egymásról (helyesbítés: rólam), vagy megkérdezni a másikat (helyesbítés: engem) hogy akkor ez meg az hogyan van vagy megkérdezni a körülötted ülők közül valakit (helyesbítés: engem) hogy hallotta-e ezt vagy azt vagy hogy fúú megint floorballmeccs van a suliban és valakinek (konkrétan nekem) meg kéne kérni ezt meg azt hogy engedjen már le. Szóval nem, annyira nem is jók ezek az áhítatok, leszámítva azt a valóban vicces jelenetet amikor a megkergült idős néni berontott a templomba és letaszította a lelkészt a szószékről és elkezdett dumálni. Oh, azt élveztem.

A tanárok között is van egy lelkész, mindenki nagy ámulatára elmondom hogy hittant tanít, de ő messze a legjobb fej, jó poénjai vannak. Ő is itt végzett ebben a suliban (ugyanis a komcsik alatt nem működhetett ezért csak 90-ben indult újra), szóval fiatal és tanították olyan tanárok akik most minket is tanítanak és őket is jól ki lehet beszélni vele, például így: "Tanár úr, az xy tanárnő már akkor is ilyen hülye volt?" "Nektek már szerencsétek van, az én időmben még ennyire sem volt normális.". Laza.

A konyha, na az egy külön bejegyzést érdemelne de ez a blog nem erről szól, ezért most bepaszírozom ide.

Tehát a konyha. Mindenkinek szüksége van ún. menzakártyára amit lehúzol a kajánál, ha zöld és csipog akkor mehetsz, ha piros és vinnyog akkor nem. De ez szart sem ér, amikor elfelejtettem befizetni a kaját és a lebukás teljes tudatában, mintegy az esélytelenek nyugalmával mentem oda hogy lehúzzam, tudván mindjárt visszaküldenek, akkor is zöld lett és csipogott. Vagy csak tetszettem a konyhafőnöknek és megmachinálta a gépet, ki tudja. Én kinek ne tetszenék? Áh, az ego örök.

A konyha örök velejárója az a kiöregedett portásbácsi, akit csak azért alkalmaznak hogy a kis jegyzetfüzetét dédelgetve cikázzon a diákok között, randomszerű ellenőrzések keretében elkérve azok kártyáit azonosítás céljából (ezt a bácsit Csehov Hatos számú kórterem c. múlhatatlan alkotásának egyik szereplője után Nyikitának neveztük el). Még jó hogy ooolyan nagyon szegény az egyház hogy ilyet is tud fizetni. Azért jó látni hogy valahogy csak kijönnek abból a szűk keretből ami a légkondik beszerelése vagy a liftépítés vagy ilyesmik után maradt. Mindenképpen szívmelengető.

A bácsiról még annyit hogy egyszer amikor nem volt ott a kártyám (helyesbítek: amikor nem volt ott a kártyám és egyszer le is buktam vele) akkor megkérdezte a nevem, osztályom (Captain, 11 x ), és adott egy (kapaszkodjatok) F E K E T E P O N T O T és közölte hogy még négy ilyen és egy hétig nincs kaja. Ritkán röhögök így ki embert mint akkor ott őt kiröhögtem de Isten látja lelkem nem tudtam visszatartani.

A konyhásnénik szintje talán a csúcs. Egy van közöttük aki rendes, a többi vagy kövér és hónaljkutyája van, vagy kicsi és mufurc akinek még az is baj ha segíteni akarsz neki cipekedni, a harmadik akkor is letörli a tálcád alatt az asztalt ha még éppen javában eszel, a negyedik egész egyszerűen unszimpatikus mert smucig és nem ad repetát, a… végtelenségig lehetne sorolni. Aki jófej az a konyhafőnök bácsi, ha szerencsénk van ő van bent és ő ad mindent ami kell, lévén kolisok is vagyunk  

A sulis takarítónőkkel nincs baj, de a koleszosok… alapjáraton nem hülyék de amikor nincs első órám és nem megyek be a suliba 7-re csak fél kilencre akkor akarva-akaratlan végigmegyek a folyosón mert a legvégén van a szobánk, de akkora ő már felmosott és leáll velem kiabálni hogy miért tapicskolom össze. Hát banyek, szárnyat növesszek vagy az ablakon ereszkedjek le legközelebb?

Végeredményben elmondható, hogy talán valahol az egyházi iskola is csak olyan mint az állami, ugyanolyan dilikkel és mindennapi hülyeségekkel, de nekem azért ha szidok valamit egy darabig még biztosan a reformátusok jönnek elsőnek a számra. Ez van.

1.5.7 by Captain himself

… a tanulás a belépő. Ó jee.

És igazából már nagyon de nagyon várom a holnapi színházalást (Padlás), ugyanis rám fér. 

Kezdődött azzal hogy hétfő reggel mentem vissza (akkor szoktam) mivel nincs első két órám mert akkor olyan fakultáci (fakt) vagy, amire én nem járok (magyar, matek, biológia). Az a címeres ökör koleszigazgatónő, az a tehén tankseggű banya meg kitalálta hogy ez így nem mehet mert mi már az hogy én akkor megyek vissza mert hogy vasárnap este áhítat és ott kell lennem. Az én véleményem meg az hogy nem kell mert ha nem 120 csak 119 kicsi református diák ül ott akkor sincs nagy baj. To be continued. Szerintem. Mert úgysem hagyja annyiban de én se.

A hétfő amúgy nagyon jó volt főleg hogy életbe lépett az új órarendem (33 helyett 28 óra, mivel 5 angol így ugrott ), amelyben összesen 9 lyukasóra van tehát ha meg gebedek sem tudok magamnak nem elég szabadidőt adni Főleg hogy a kimenőm hossza sem sérül sőőt, olykor még hosszabb is mint a többieké (főleg ha kamuszakkörre járok, amire most pont nem de ha majd lesz barátom akkor kitalálok egyet és járok oda is). Az osztályfőnök-angoltanár megsértődött amiért meg merészeltem kérdezni hogy ugye akkor angolra most már nem kötelező bejárni, és ezt ő úgy fogta fel mintha azt mondtam volna hogy nem vagyok hajlandó bejárni holott erről szó sem volt, max a sorok között dehát tehetek én arról? Áthallás forever. Ja, és megírtuk a dogát abból a nyamvad Vörös és feketéből (hát, khm… hibátlan lett ), és máris belevetettük magunk az új olvasmányba (Gogol: Köpönyeg, melynek egyetlen pozitívuma mindössze a 30 oldalnyi terjedelem volt), most pedig momentám nagyon várom hogy mikor hal már meg Ivan Ilijics. 

A kedd reggeli templomlátogatás a szokásos ásításo közt zajlott le, majd tovább fokoztam nem túl jó helyzetem ofőmnél miután közöltem vele hogy márpedig én ott voltam a reformációi istentiszteleten még akkor is ha az erről szóló igazolást elhagytam. Ha a szemével ölni tudna az a nő, te jó Ég… nade, lépjünk tovább, ugyanis ez volt az a nap amikor rajzfakton (olyanra is járok ám) meghallgathattunk egy csodás előadást a város templomairól (amit most nem véleményezek mert mindig is szerettem volna kerülni a túlzott fikázást a blogon). Ja,és akkor ne is beszéljünk a fizikáról, amikor is a tanár úgy szívatott ahogy tudott. Rohadék,látja rajtam hogy nem értem, nem érdekel ez a tárgy erre megkérdezi hogy "Na, akkor ez most mennyi? Hét negyed vagy négy heted?" "Négy heted"- válaszoltam. Erre ő: "Mert ezek szerint neked mindegy hogy a barátnőd felül van vagy alul?" 

Hozzáteszem: mindenki azt hiszi, járok a legjobb barátommal csak azért, mert lány. Nem járok vele, bármily meglepő, és ilyen bunkó beszólást tanár még nem produkált nekem. Lehet hogy viccesnek tűnik de azzal a hangsúllyal, abban a helyzetben rohadtul nem volt az. A biológia viszont rohadt jó volt, élveztem annak ellenére hogy ez a másik kudarctárgyam.

Szerdán meg hát mit ne mondjak, asszem egyedül nekem lett ötös-ötös párosítású a magyar tz-m És kábé erre is számítottam Ez most nagyon jól jött mert irodalomból az utolsó jegyem egy karó volt az el nem olvasott Aranyembert honorálva, nyelvtanvól pedig 3/4, a meg nem tanult jelrendszert jutalmazva.Így abból is jól jött ez a jegy. Az angol felsőfokú órám meg nem részletezem, aki jó az jó, ezen nincs mit magyarázni

A csütörtöki 92,5%-os hittantz-m sem kommentálom Több okból sem. Egyrészt mert nincs mit, másrészt meg mert hittan. De a tanár egy olyan jó poént mondott, amit nem lehet kihagyni Idézem:

"A kisfiú és apuka elmennek vásárolni, elmennek a bordéjház előtt is. Megkérdezi a kisfiú apuját: "Apaa, itt mit árulnak?" Apuka: "Örömöt". Oké, a kisfiú hazamegy, összeszedi az összes pénzét, és elmegy a bordéjházba. Azt mondja a madamnak: "Szeretnék venni ezen a pénzen örömöt." A madam nézni nézi, hát mit kezdjen egy kisfiúval? Süt neki palacsintát. A kisfiú hazamegy. Kérdezi az apukája: "Hát te hol voltál?" "Képzeld, elmentem abba a boltba ahol örömöt lehet kapni." Apa: "És, mi volt?" Fiú: "Hát, az első kilenccel még elbodolgultam de a kilencediket már csak kinyaltam.". By hittantanár. Teszem hozzá.

Na és a péntek, azaz a ma. Amellett hogy végre hazajöttem, megtudtam az érettségi írásbeli eredményét. 104/117, ez 88%ot jelent, a szóbelivel még van esélyem felhúzni 90% fölé mert nekem olyan kell. És kész.

1.2.1 és Matin kedvéért by Captain himself

Húgom ma elsőáldozott. S ez egy hatalmas családi banzájjal járt együtt. Pontosabban félcsaládival, ugyanis édes jó apám (vajon miért?) s szüleit nem láttuk vendégül. Pedig normális helyeken ez úgy működik, hogy az elvált családok jól megférnek egymás mellettattól, hogy a szülők nem tudtak együtt élni. Bár elismerem, a mi helyzetünk egy pszichopatával tarkítva valóban egyedi.

Bár őszintén szólva nem is sajnálom hogy apai nagymamám nem volt itt, mert az utóbbi időben kissé elegem van belőle, pontosabban a rögtönzött pályaválasztási tanácsadásaiból, amiket naponta háromszor ha nem ad le, akkor nincs meg a napi endorfinmennyisége. 

Nagyon jól tudja, hogy nem vagyok reálos, természettudományok felé érdeklődő ember. Nagyon jól tudja, hogy a humán tárgyak kötnek le. Nem szeretem a matekot, annak ellenére, hogy jó vagyok belőle. Nem szeretem a biológiát, pedig abból sem vagyok rossz. Nem szeretem a földrajzot, annak ellenére hogy eddig mindig ez volt a választott tárgyam bármilyen vizsgán. Utálom a kémiát, annak ellenére hogy eddig (1 kivételével) olyan tanárok oktatták, akikről minden jót el lehet mondani. A fizikától pedig viszolygok, gyűlölöm, unom, nem értem, nem látom értelmét, pedig mindig is nagyon jó tanárok tanították, általánosban és gimiben is. Sajnálom, én utálom, s ez leginkább gimiben látszik (itt ugyanis már szelektálok, s amire nem lesz szükségem felvételin, azt egyszerűen nem tanulom. Mennyire okos ez, nem tudom, de a töri, az angol és a szakkoli 100%-os teljesítésére csak így van energiám).

Nameg a hittan. Egyházi iskola velejárója, ok. Valamilyen szintem még élvezem is, főleg ha vitatkozni lehet a lelkésszel, aki tanítja. Én pedig általában szoktam, mert az meg olyan elvakult szerencsétlen, hogy nem lát tovább az orra hegyénél, mert ott áll a Magyarországi Református Egyház maga, és takarja a kilátást. Ennyit ezekről a tárgyakról, melyeket nem szeretek.

Természetesen nagymamám (akit egyébként szeretek, meg tényleg elhiszem hogy csak nekem akar jót, de ez már fanatizmus…) ezeket a tárgyakat tartja a legtöbbre. Szemében a politikai pálya, a történész szakma, egy esetleges fordító mit sem ér, mind csak "léhűtő semmirekellő, akik csak kóricálnak¹ egész nap és nem csinálnak semmit". Szívás, én magam a jövőben vagy mint politikus de legalább diplomata, esetleg történész, de inkább mint fordító tudom elképzelni. Ez természetesen nem tetszik neki. Azzal sem nagyon van kibékülve, ha épp a családi vállalt folytatásának eszméje kerül előtérbe későbbi pályaálmaim terén, mert "arra ott van apád".Nos, ha így nézzük, igaza van, veszett fejsze nyele ha előbb apámhoz kerül, mert akkor nekem már nem nagyon lesz mit örökölni.

Az alábbiakban tehát felvázolok Neked, kedves olvasó egyet nagymamám jóemlékezetű tanácsadásaiból (természetesen ez csak egy vázlat. Az eredeti előadást sóhajtozásokkal, rosszalló arckifejezéssel kell elképzelni az ő részéről és ugrásszerűen növeknő vérnyomással az enyémről).

- [Captain29 beceneve], hát hogyan megy az iskola?

- Jól, jól, megy… megvagyok. Mire vagy kíváncsi konkrétan?

- Mondjuk hogy állsz fizikából?

- Csak a szokásos… tudod hogy nagyon nem vagyok jó… bár most a hármas úgy néz ki meglesz év végén, de…

- HÁRMAS? Ez szégeny! Szégyen az egész családra! Hát mit fog így gondolni az esperes úr (családi jóhaver- C29), milyen buta gyerek vagy te? Jaj Istenem…

- Ugyan már mama, nagyon jól tudod hogy nem érdekel a fizika, nincsenek vele céljaim, nem kell felvételin…

- Mert mi is akarsz te lenni?

- Mondtam már, politikában szeretnék dolgozni vagy történész szeretnék lenni, de fordító jobban, ahhoz meg az angol kell, nem fizika. És bármelyik esedékes felvimen a töri-angolt jól tudom kombinálni, kiegészítve a csomó szakkolis ponttal…

- Jaj ez nekem bonyolult… az a pesti iskola is hát nem is tudom, biztos valami piramisjáték…

- Nem mama, nem piramisjáték, ez Magyarország legjobb szakkollégiuma, amit egész Európában ismernek és elismernek…

- Én mégis azt mondom, hogy többre mennél azzal a fizikával. Inkább legyél mérnök vagy valami hasonló, mint egy léhűtő naplopó semmirekellő történész…

- Kösz, majd észben tartom…

- De nem is értem, miért nem megy. Csak meg kell tanulni!

- Na látod, pont ez a baj. Én sem értem. Olyat meg nem fogok csinálni, amivel talán sokat lehet keresni, de nem érzem jól magam amikor dolgozok, annak nincs értelme. Ezerszer inkább csinálom azt, amit szeretek is és élvezek, még ha talán kevesebbet is lehet keresni vele. De nyugi, a történész az utolsó variáció. Leginkább politi…

- Aztán meg a végén majd olyan leszen mint ez a Gyurcsányi…

- Mama, azzal a neveléssel amit kaptam, szerinted olyan leszek?

- Hát remélem nem!

- Akkor meg mi itt a kérdés?

- Az, hogy miért nem tanulod a fizikát, meg a matematikát, meg ezeket az értékes tárgyakat?

- Azért, mert nem szeretem őket és nem is értem. Hiába, nem megy, nem erőltetem.

- Hát jó, látom nincs remény… hát akkor miért is nem leszel egy szép pap?

- Pap nem lehetek, nem vagyok katolikus.

- Hát akkor lelkész! Olyan szép is lenne! Lehetne öt gyereked…

- Mert ha nem vagyok lelkész, nem lehet öt gyerekem? 

- De az úgy nem az igazi! És milyen szép lenne, ha egy lelkész lennél, az a legszebb szakma, igazán, lehetne már egy lelkész a családban…

- Mama, neveltél volna lelkészt a fiadból, legalább szorult volna belé némi erkölcs…

—vége—

Megjegyzés:

¹: lézeng, nem csinál semmit, tesze-tosza magatartásra utal

__________________________________________________________________________

Tudom, néhol tán tiszteletlennek tűnök, de nagyon fel tud idegesíteni. Hangsúlyozom: tudom, hogy a javamat akarja. Tudom, hogy azt szeretné, hogy nekem jó legyen. De ez így már kicsit sok nekem. Ha egyszer eljátsza, ok. De nem hetente ötször, pláne nem kéne minden előadást megismételni. 

Szerencsére ez nem mondható el a családom többségéről, de néha jólelkű apám is előveszi a témát. Tőle pedig mégannyira sem fogadom el, mert akit kirúgtak két egyetemről az nekem ne tartson ilyen kérdésről prédikációt (makacs vagyok és önfejű? Talán, igen, nem kétséges.)! Nagyon is jól tudom, mi akarok lenni. Tudom, hogyan érjem el a célom és tisztítgatom az ösvényt ami oda vezet. Minden erőmmel küzdöm magam előrébb. Jótanácsot természetesen szívesen veszek, de vele együtt megértést is kérek: nem fogok más szakma iránt érdeklődni hirtelen csak azért, mert öt gyerekem lehet (főleg nekem… ez nagy poén… kár hogy nem durrogtathatom el előtte ).

Ezen a hétvégén nem írtam ún. Gondolati bejegyzést (mint amilyenekkel kezdtem). Ennek az az oka, hogy nem tudtam semmiről írni. Hiányzik a téma, az ichlet. Amint lesz valami, amint eszembe jut egy jó dolog, ígérem megemlékezek róla itt. Természetesen nem felejtettem el, hogy van, aki ezt szereti, én pedig szeretek ilyen témájú bejegyzéseket írni, szóval csak türelem!

by Captain29 himself <thecaptain29@citromail.hu>