Papírhajó

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Egy puffanás, lihegés, felcsapódó szemek, sötétség. 

A lenti ágyról nyöszörgés ("Már megint rosszat álmodtál?"), a másik ágyról csak egy horkantás, és az élet látszólag vissza is tér a rendes kerékvágásba, ahogyan annak a refi koleszban lennie kell hajnali fél háromkor. 

Látszólag. Ugyanis bennem nagyon nincs rendjén valami. Álmodtam valamit aznap este, amire már nem emlékszem, nem tudom mi volt csak azt tudom, hogy ordítottam a végén, nem csak az álmomban hanem a valóságban is, kiáltottam, menekültem valami elől mert izzadt voltam amikor felébredtem a saját hangomra és arra hogy ülök az ágyban, lihegve mint aki tényleg futott. 

Amikor menekül az ember, akkor valami olyasmi elől fut, amitől fél. Vagy azért, mert volt már dolga vele vagy azért, mert még nem de nem is akarja, hogy legyen. Bosszantó, hogy jelenleg fogalmam sincs, mi következett be azon az éjszakán, mi elől futottam? Mi riasztott meg ennyire?

Az éjszakai felriadásaimra én magam általában nem szoktam emlékezni, csak szobatársaim beszámolói alapján tudom, hogy vannak olykor-olykor. Azt is tőle tudom, hogy álmomban rendszeresen motyogok vagy beszélek, de érthetetlen amit mondok (még jó, nem akarok egy co-t összehozni neki tudtomon kívül). Nem emlékszem rájuk, tehát nem fontosak. Kósza álmok voltak csak és jelentéktelenek. De ez más volt. Tudom, mert emlékszem rá hogy megtörtént, hogy tényleg ott voltam és még akkor is féltem, amikor már tudtam hogy vége mert felébredtem. Azán vagy egy óráig feküdtem ott, a koleszban az ágyon a takaró alatt, szorosan magahoz ölelve egy számomra kedves plüsst és csak meredtem ki az ablakon az alvó városra és azon járt az agyam, vajon mit álmodtam. Mi lehetett rám ilyen hatással? Mi az, ami befészkelte magát a gondolataim legmélyébe és nem hagy nyugodni? Mi az, ami olyan makacsul gonosz velem hogy nem éri be azzal, hogy álmomban nem hagy békén, még az ébrenlétemet is el akarja rontani? Szégyellje magát! 

Esküszöm hétfőn veszek egy álomfogót.

1.7.5 by Captain himself