Ami a legjobban idegesít az egészben az az, hogy egy idő után beleunok a vizsgába, és csak azt nézem, mikor lesz már vége. Nem szeretek vizsgázni, noha magát az időszakot szeretem mert nem kell minden nap korán kelni, van, hogy 5 napig semmi dolgom mert nincsen vizsgám, de utána viszont 4 nap alatt 9 vizsgára kell beülnöm- persze, az IB-nak is megvannak a maga jó és rossz oldalai.

Aztán persze az sincs, hogy ha beültem egy tárgy vizsgájára, és kijövök, akkor megszabadulok tőle örökre mert minden tárgy több részre van osztva, és a szinttől függően különböző hosszúságú és tartalmú vizsgákra kell beülni. A matek például még holnap reggel is gyötörni fog, hiába voltam ma már bent egy matekvizsgán.

Amúgy valamilyen szinten élvezem, elvégre ez az ami két éve kínoz, az IB, és most végre leszámolunk vele. Így vagy úgy, de vége lesz. Persze az IB vége a UWC végét is magában hordozza, de nem vagyok meggyőződve, hogy ez a vég nem a kezdet vége-e pont.

Másfelől pedig a jegyeim egy része már úgy is eldőlt, hiszen a két év alatt teljesített beadandók, projectek, lab reportok és egyéb nyalánkságok a végső jegyek 20-25%-át adják, tehát van, ahol nagyon is van értelme az erőlködésnek (pl. matek), van, ahol pedig igazából lazítani is lehet (pl. angol irodalom).

A magyar kissé aggaszt, noha próbálom én felszínen tartani a magyaromat (még akkor is, ha idén szinte semmit nem beszélek magyarul, itt azért írok rendületlenül), valahogy mindig sikerül valami hibát ejteni vagy belekavarodni valamibe, ami mondjuk egy irodalmi elemzésnél nem szerencsés. Boh. Belejövök megint, más választásom nem igazán van.

Amúgy gyönyörűen süt a nap és jó idő van, amit speciel utálok, mert most per pillanat is éppen a könyvtárban ülök és próbálok még egy utolsót rágyúrni a matek második felére.

IB – I Bullshit

captain@paperboat.hu I 4.3.3 I

Alkotmányozás, MEGYEK és Nyilatkozat OFF… színre lépek végre én magam is, és beavatlak titeket ez elmúlt hetek mocskos részleteibe

Kezdem azzal, hogy elég nyugodt vagyok a jövőmet illetően. Van egy B-tervem: ha elbukom is az IB-t, ami egyébként egészen pontosan 10 nap múlva kezdődik számomra, sem veszett el minden kilátásom és lehetőségem: transzvesztita leszek.

Na nem komolyan, de az elmúlt hetekben annyiszor “kellett” nőnek öltöznöm, hogy két nagyon fontos felismerést is tettem. Az egyik az, hogy a társadalom valamit nagyon félreért a melegekkel kapcsolatban. A másik pedig az, hogy nőnek lenni baromi kényelmetlen.

Először a Prom (sulibál) alkalmából öltöztem nőnek. A dologban az a szomorú (?), hogy teljesen önszántamból öltöttem dresszt és húztam magas sarkút (ouch…), mivel Ellie-vel nem akartunk az unalmas, hagyományos párok egyikeként megjelenni. Jelentem, sikert arattunk.

Közvetlenül utána hétvégén pedig az olasz show alkalmából kellett női ruhát öltenem, ezúttal Platinette, az olaszok kedvenc travijának szerepe jutott nekem. Harmadszorra pedig pár napja, a Last day of school alkalmából pompáztam félig női ruhákban, ugyanis a teljeshez már nem volt kedvem, így hát a csini szoknyát összekombináltam egy öltönyös- inges- felülhordott rózsaszín melltartós összeállítással. Mondom sem kell, természetesen ismét gyönyörű voltam

Duinoban egy hónapig vendégeskedett egy magyar tanár, Eszter, aki maga is végzett UWCAd diák, és egy válogatáson vett részt, gőzerővel keresik ugyanis a nyugdíjba vonuló World Arts & Cultures tanár utódját (nagy munka ez, hiszen Henry hatalmas ész, ő maga dolgozta ki ezt a tárgyat és ő az IB WA&C fővizsgáztatója, vagyis a Föld minden részén írt WA&C vizsgáját ő állítja össze és ko-ordinálja). Jó volt, hogy itt volt, összefogott minket kinti magyarokat egy kicsit (ketten vagyunk amúgy, és a viharos enyhén fejezi csak ki a kapcsolatunkat).

Ésésésés volt REUNION!!! Nagyszerű volt. Reunion minden évben van, ilyenkor az előző évben végzett diákok közül  jön vissza az, aki tud (jellemzően persze azok, akik Európában tanulnak, de idén jöttek szép számmal az Amerikába vagy máshová szakadtak). Eszméletlen volt ismét együtt lenni a másodéveseinkkel, együtt bulizni, beszélni az élet nagy dolgairól, újra felfedezni, milyen is volt a mi Duinonk… Azt hiszem, valamikor a Reuinon környékén merült fel bennem, hogy mintegy kísérleti jelleggel egy kis könyvet kéne vezetnek a részeg mondataimról (példa: ‘Fuck, I need to pee, my testicles are exploding!!’). El is kezdtem, de egyrészt sokszor nem emlékszem a mondatokra, és csak másoktól hallom, azok igazságtartalma meg olykor megkérdőjelezhető, másrészt meg azóta sem találom a könyvecskét ebben az irdatlan rendetlenségben, ami a szobánkban uralkodik.

Véget értek az IB szóbelik: IB-n csak a nyelvekből kell szóbelizni, így nekem az Italian B, English A2 és Hungarian A1 tudásomból kellett villogtatnom a tudásomat

Italian volt az első, elkészítettem a kis prezentációmat (egy verset elemeztem, ami a bevándorlókról szólt, és az ő helyzetükről beszéltem, persze jelentősen leegyszerűsítve). Viviana kérdezett pár elég húzós dolgot : “Szerinted mennyire lehet Olaszországot demokráciaként jellemezni?”, mire elmondtam, hogy Berlusconi egy köcsög, meg hogy “Mit gondolsz a meleg kisebbség helyzetéről Olaszországban?”, mire pedig kifejtettem az álláspontomat a Vatikán áldásos tevékenységéről. Összességében elégedett voltam magammal.

English A2-n (~angol irodalom és média) a média opciót választottam (irodalomból már volt egy korábban szerzett hetesem , és egy Tanya Gold cikket elemeztem, ami a nemek közötti egyenlőtlenséget feszegette a médiában, Susan Boyle esetében kiindulva. Itt rendesen túlpofáztam az időt, de Pete leállított, mondta hogy jó voltam, ennyi.

Heh, a magyar vicces volt Ez egy ún. self- taught subject, vagyis magamat készítem fel. Az ember tragédiájából elemeztem egy részt, de elég érdekesen ment Az elején összezavarodtam, mert angolul kezdtem el mondani a szövegemet, mikor rájöttem hogy magyarul kéne, utána végül belendültem, de még így is volt két súlyosabb nyelvtani hibám, amiket rögtön javítottam, de a második után kínomban elröhögtem magam, hogy hogyan lehetek ennyire béna, de azért összességében szerintem így sem ment rosszul Mondjuk el tudom képzelni magam előtt a vizsgabiztosom arcát amikor visszahallgatja a produkciómat, de ennyi baj legyen…

A szóbelik vége feletti eufória még el sem szállt rendesen, azonban máris itt vannak az írásbelik… jelenleg lövésem sincs, hogyan fogok átmenni mondjuk matekból, de valahogy majdcsak megoldom. Május 3-án kezdek angol irodalommal, és 23-án végzek tetves E-Systems-szel. 24-én pedig zárunk… de erről nem akarok írni.

Voltunk Bolognában egy sulis kiránduláson. Szép meg minden, de valahogy ez sem tudta megtörni ezt a nem feltétlenül pozitív képet bennem az olasz városokról: szépek, ez nem kérdés, de nekem kicsit túl random a kiépítettségük, és nyomasztóan sok a nagyon öreg (és nem feltétlenül jól karbantartott) épület. Viszont vettem magamnak négy új fülbevalót

Véget értek az órák, amit természetesen kiadósan megünnepeltünk Az egész évfolyamot meg a tanári kart felpakolták két hatalmas buszra, és elvittek minket vacsizni egy étterembe, ami szó szerint 2 méterre volt Szlovéniától. A vacsi előtt körbeült mindenki egy füves részen, és beletett egy emléket egy dobozba, amit ezen alkalomból időkapszulának neveztünk ki. Nagyon megható volt látni, ahogy az évfolyamtársaim egyenként beletettek valamit, ami a két év folyamán elkísérte őket, vagy egy jelentős, vicces vagy érdekes emlékük fűződik hozzá. Annyira nehéz elhinni, hogy tényleg közeledik a vége…

Én egy kis jegyzetkönyvet hagytam az utókorra (pontosabban a 10 éves találkozóra), amit Rómában vettem tavaly. Ellie a Gabriellel közös világmegváltó beszélgetéseink egyik emlékét hagyta a jövőre, Shoya pedig… azt a guminőt, amit Gaetano és én adtunk neki a szülinapjára

A Leavers’ Dinner után mindenki a suli épületében aludt, ahol az elsősöknek szóló üzenetekkel tapétáztuk ki három  emelet minden falfelületét, és természetesen folytattuk, amit elkezdtünk az étteremben Ebből kifolyólag elég nehézkes volt másnap suliba menni, de vígasztalt a tudat, hogy mivel ez volt az utolsó nap, ezért gyakorlatilag tanítás nem volt, csak fagyiztunk meg kávéztunk egész nap, persze a tanárok pénzén A képen éppen Eunice, a töritanár hatalomra törésének kezdete látható, ahogy a kis piros könyvvel éljenezzük Az utolsó óra vége után pedig összévfolyamilag beugrottunk a tengerbe… gyilkos volt.

Most pedig gőzerővel (?) tanulunk… és imádkozunk, hogy az IB istene kegyelmes legyen, és ne bukjunk meg olyan nagyon.

captain@paperboat.hu I 4.3.0 I

Amikor kijöttem Duinoba, biztosra vettem, hogy az életem huzamosabb ideig külföldön fog folytatódni, külföldi – nagy eséllyel brit- egyetemen, az IB után egy külföldi diplomával. Most azonban nagyon nem tudom, mit akarok. Akárkitől kérdeztem eddig, mindenki mást mondott, vagy ugyanolyan tanácstalan volt, mint én. Pedig az a típusú ember vagyok, aki tudja, mit akar, ha megerősítésre vágyom, akkor pedig addig kérdezgetek embereket, ameddig legalább egy nem azt mondja, amit hallani akarok, és akkor go. De most nagyon nem…

Összegyűjtöttem az érveket, kilátásokat, lehetőségeket. Leírom Nektek is, hátha tudtok valami okosat mondani, ami felett én elsiklottam, vagy nem jutott eszembe.

Anglia (Goldsmiths, LSE- London, Birmingham)

Kezdeném azzal, hogy nem értem, miért jelöltem meg Birminghamet. Azt hiszem azért, hogy legyen egy angol opcióm arra az esetre, ha London valamiért nem jönne be. Ezzel nem is akarok nagyon foglalkozni, a fő kérdése itt igazából az, hogy London vagy nem London? Nagyon-nagyon szeretnék Londonban élni, de ennek sok akadálya és buktatója van. Goldsmiths egy alternatívabb egyetem, ami nagyon szimpatikus (tőlük már ajánlatom is van). LSE pedig Nagy- Britannia egyik legjobb egyeteme- ha oda felvennének valami csoda folytán, akkor eldöntöttnek tekinteném ezt az egész kérdést. London egy igazi nagy világváros, ahol nagyon szívesen élnék. Sok ismerősöm lakik és tanul ott, mindenkitől csak pozitív visszajelzést kaptam. Nem is beszélve a londoni melegéletről, ami kissé pezsgőbb, mint a budapesti meleg éjszaka.

A hátulütő a pénz. Anglia ugyanis tandíjas- alapesetben 9000 font körül van egy év, de nekem, mint EU állampolgárnak “csak” kb. 3300 fontot kéne kifizetnek egy évért. De ez még csak a tandíj: akkor még nem ettem, nem ittam, nem laktam sehol, nem csináltam semmit, nem mentem sehová… szóval forintba átváltva egy évre nyugodtan lehet 3,5-4 millió forintot számolni. Ez bizony kurva sok pénz. Van tervem a finanszírozásra, de ezek is olyanok, hogy…

Ha végülis London mellett döntök, akkor a tandíj fedezésére az egyetlen opció a diákhitel. Az angol diákhitel rendszere nagyon jó (csak akkor kell visszafizetni, ha évente több, mint 15 000 fontot keresek, akkor is csak max. 9%-át teheti ki a fizumnak a törlesztés, 1,5%-os kamat). Viszont többmilliós adóssággal kezdeni az Életemet nem éppen szívderítő. Egyetem mellett persze dolgoznék is, amennyit csak tudok, plusz az otthonról jött juttatások és a saját megtakarításaim együtt azt hiszem, ha nem is bőségesen, de fedezni tudnák a költségeket. Meg persze tuti vannak különféle támogatások, stb.

Skócia (Glasgow, Edinburgh)

Ez egy sokkal könnyebb eset, mint London. Skóciában ingyenes a felsőoktatás minden EU állampolgárnak, kivéve az angolokat (…). Glasgow és Edinburgh is nagyvárosok (ok, nem annyira mint London, de nem is kicsik), és ismerőseim elbeszélései alapján élhetőek, van pezsgés. De valahogy… nem tudom, nem érzek magamban sok kedvet az északra költözéshez. Hideg, esős… Noha maguk az egyetemek jók, itt van mindkét másodévesem, tőlük is sok jót hallottam. Persze élhetési költségek itt is vannak, de minden lényegesen olcsóbb, mint Londonban, és munkával akár tök jól ellehetnék a saját erőmből is (aztán pedig majd rájövök, hogy nem).

Budapest (ELTE, Corvinus)

Ez az az opció, ami nemrég tért vissza a komoly fontolgatás szintjére. Noha sem az ELTE, sem a Corvinus nem olyan hűdefasza európai viszonylatban mint mondjuk LSE, Edinburgh vagy Glasgow, de ELTE benne van a TOP200-ban (120), Corvinus pedig nincs is a listán (lista itt).

Amiért szeretnék hazamenni: nos, el is akadtam rögtön… ezek érzések, nem racionális gondolatok. Vagy mind a kettő. Eleve a UWC célja az, hogy hazamenj egyetemre, és otthon kamatoztasd a megszerzett tudásod. Sokszor írtam már, hogy érzem magamban az erőt és a tehetséget, a tenni akarást. Persze, kint is tehetnék valami, benne lehetnék valamiben, hasznos lehetnék, de semelyik ország, társadalom problémáit, gondolkodásmódját, mentalitását nem ismerem úgy, mint Magyarországét. Hosszú távon otthon képzelem el az életemet, és félek, hogy ha külföldön tanulok szociológiát és politológiát, akkor nem fogok olyan mélységben érteni az otthoni dolgokat, mintha otthon tanulnék. Persze, ez utólag kiküszöbölhető lenne. Szeretnék egyszer újságíró lenni – és noha nem okoz gondot angolul írni, a magyar az anyanyelvem, amivel olyan dolgokat tudok kifejezni, amire angolul nem lennék képes, mert nem tudok annyira mélyre menni. Részt vehetek nekem szimpatikus szervezetek munkájában, segíthetek, adhatok valamit… elkezdhetem megalapozni az Életemet, amit amúgy is otthon képzeltem el hosszú távon. Sok barátom is él Budapesten, jobban benne lehetnék a bloggeréletben is… Nameg nem utolsó sorban a családom is nagyon támogatna (kint is, de ha hazamennék, akkor még jobban). Kapnék albérletet, amiért nem is kéne dolgoznom. Ezzel viszont bajom is van, mert ingyenélőnek fogom érezni magamat, azt hiszem, zavarni fog, hogy nem dolgozok meg valamiért, hanem a seggem alá lesz rakva (utána pedig az orrom alá dörgölve). Viszont nincsen tandíj, ami nagyon jó (az IB-m jól számítják magyar pontokra, ha az ember két hétig rájuk jár az OM a nemzeti erőforrás mittudoménhol).

Ami viszont gáz, az az, hogy ha már van egy ilyen lehetőségem, mint amit az IB kínál, akkor valahol elvesztegetettnek érezném, ha nem használnám teljesen ki. Az ösztöndíjjal megnyílt előttem a világ, a UWC-s státuszom könnyebben bejuttat egyetemekre, mint másokat, többet láthatnék, élhetnék, mint otthon- de mégis valamivel kevesebbet. Az is sokat számít, hogy külföldön túl vagyok a családi periférián, nem látják át, mikor hol vagyok, nem tudják követni az életemet csak akkor, ha én úgy akarom. Nem tudnak felhívni, ne adj’ Isten meglátogatni minden héten. Gondolok itt konkrétam apámra. Melegnek lenni is milliószor könnyebb UK-ban, főleg Londoban, mint Budapesten, de az elmúlt héten megtapasztaltam, hogy Budapesten sem gáz kéz a kézben sétálni, csókolózni az utcán…

Attól is félek, hogy ha hazamegyek, lassan el fog erodálódni az angolom, az olaszról pedig nem is beszélve… a magyarom sosem veszíthetem el, azzal nincsen gond.

Szóval nagyon nem tudom. Életemben először totálisan döntésképtelennek érzem magamat. Minél többet gondolkodom róla, minél több emberrel beszélek, annál kevésbé tudom, hogy én magam mit akarok.

4.0.7

captain@paperboat.hu

… nemzetközi szervezet magyar ága, ami odaítélte nekem az ösztöndíjat

… emberek ebben a szervezetben, akik nagyon jófejek és jajjdehűűdeohhdeááááh:D

… Csillebérc és Balatonszepezd

… pálinka ^^

… olaszországi iskola

… nyár, még akkor is, ha az olvasóim 1/3-át elviszed és nem tudnak olvasni

… Titeket, akiket a barátaimnak hívok, és akikkel mi nem véletlenül találkoztunk, mert véletlen nincs

… bloggervilág

… liberalizmus

… szerelem <3-jelet is tudok már, de az picsás

… J.K. Rowling és Janikovszky Éva

… élet, te keserédes tenger, te égetően perzselő homokos part, te didergetően magas hegycsúcs, te… te élet.

… hülye oldalam, már csak így az előzőből kiindulva egyébként miközben írtam, a fenti mondatot Hamlet- stílusban szónokoltam, csak hogy némi vizuális és audio- élményetek is legyen a bejegyzés kapcsán

… válogatott családom

… irigység, ha ellenem irányulsz, mert jó rajtad nevetni

… szerelem

… Captain, te bloggerek bloggere, te jóképűek jóképűje, te jóseggűek jóseggűje, te minden aktív nyunyócsődörök királya, te fantasztikus. te leírhatatlan, ah, Captain

… egoizmus. Ennyi.

Szép az élet ^^ Most mindent szeretek. Persze azért SVityót egy kicsit mindennél jobban, csak hogy elhiggye.

 2.4.6

Ritkán fordul elő velem, hogy nem tudok mit írni. A bejegyzéseim általában fél óra alatt el szoktak készülni, viszonylag kevés javítással, mert ha jön az ihlet akkor csak írok és írok, de most… most nem megy. Annyi mindent el akarok mondani, de nem tudom hogyan! Nem tudom ezt a három évnyi pillanatot egy posztba belesűríteni- hogyan is tudnám? Hogyan tudnám elmondani Nektek őszintén, hogy méltó legyen a bejegyzés ehhez a nagyszerű iskolához, leírni mindazt ami itt történt velem, amivel itt gazdagodtam…?

Igaz, hogy sokszor szidtam őket, sokszor nem tetszett, amit tettek vagy gondoltak de sosem váltottam volna iskolát- csak a külföldi ösztöndíj ért annyit, hogy feladtam érte az ország legjobb református tanintézményét.

Hatalmas utat tettem meg itt. Tizenöt éves, lázadó, a kolesztól mindenáron szabadulni akaró, pesszimista, öngyilkossági gondolatokat kergető visszahúzódó, sírós kamaszfiúból egy optimista, élettel teli, ambíciótus és eredményekben gazdag srác lettem, aki elfogadta önmagát és megadta az életnek az esélyt arra, hogy felemelje.

Sokszor hittem azt, hogy hozzám a legkegyetlenebb az élet. Sokszor hittem azt, hogy nem bírom tovább és bármi áron is, de ott kell hagynom a koleszt. Sokszor hittem azt, hogy engem senki sem képes megérteni, hogy egyedüli harcosként vívok szélmalomharcot egy legyőzhetetlen gépezettel vélt vagy valós igazamért.

Utólag visszanézve azonban már látom, minden, ami velem itt történt, jó volt.

Azt mondják, boldogok azok, akik képesek megérteni a sorok között rejtőző valódi jelentést. Ha én most boldog vagyok, vajon megértettem…? Vajon helyesen értelmeztem…? Úgy gondolom, hogy minden rossz dolog, amitől szenvedtem, jó volt nekem. Megerősített. Mindaddig szembekerültem a problémáimmal, amíg le nem győztem őket.

Sorozatosan kaptam jeleket, melyek iránytűként mutatták, merre van a helyes út. Megpróbáltam a helyes ösvényt kutatni, és úgy érzem, megtaláltam. Pont most, amikor az életem egyik legstabilabb pontját, ezt a nagy múltú, dicső iskolát, az én iskolámat, ahol annyi mindent tanultam, ahol annyit fejlődtem, ami az életem legcsodásabb élményeit közvetve és közvetlen is adta, ezt az iskolát, a mi iskolánkat, ott kell hagynom. El kell hagynom egy világot, hogy részese lehessek egy újnak, amely nem mennyei magasságokat, nem édenkertet, csupán szárnyakat kínál. Ugyanazt, amit a Református Gimnázium kínált egykor. Innen tudom, hogy jó helyre megyek.

Az útjaink most elválnak. Szerencsésnek érzem magam, amiért ennek az iskolának a diákja lehettem, Egy háromévnyi pillanat egy többszáz éves történelemben. Egy diák, aki otthagyta nyomát ebben az iskolában, és akiben otthagyta nyomát az iskola is.

Köszönöm! Köszönöm Nektek, a diáktársaimnak, a tanáraimnak, a nevelőimnek, a gimnázium Igazgatónőjének, aki végig támogatott minden törekvésemben! Köszönöm, hogy magaménak vallhatlak titeket, és az általatok életben tartott remekművet, a Református Gimnáziumot! Köszönöm!

Nekem most mennem kell, de ígérem, nem tűnök el. Áldás, békesség!

2.2.6

Ne sajnáld már magad! Mégis mit gondolsz, ki vagy te, hogy neked mindent szabad? Persze ilyen nagy meg óriási meg hatalmas agytröszt igen, ilyen fokkal meg olyan szinttel, de nem vagy több egy szánalmas, hisztis kamaszlányál ha valami nem úgy jön össze ahogy akarod! Hát így alakult, a csaj lekéste a nyomorult gépét ezért nem mész a Balatonra két napra, hanem iskolában leszel pontosan úgy, mint a társaid, akik csupán annyival különbek nálad hogy nincs ekkora arcuk! El vagy szállva magadtól haver, és addig örülj amíg csak én mondom, mert én a barátod vagyok és őszinte veled! Most meg itt sír a szád hogy neked mostanában semmi nem jön össze, lemondják a randikat meg a balatoni napokat is… hahó ember,  ébredj már fel! Tudod kinek az élete a szar? Akinek nincs fedél a háza felett, meg aki azt sem tudja, mi lesz holnap mert annyira rosszak a kilátásai! Annak szar, akit kirúgtak az egyetemről de a diákhitelét nem tudja törleszteni! Annak szar, aki elvesztett valakit és nem tudja, hogyan éljen tovább! Annak szar, akivel közölték, hogy rákos, AIDS-es vagy bármilyen más betegsége van! Annak szar, akit kirúgtak! De nem neked, könyörgöm! Mit akarsz? Sajnáljalak? Nem foglak! Aranyosak a kiskutyaszemeid ez kétségtelen, de akinek az a legnagyobb problémája hogy mikor találkozik a pasijelöltjével vagy mikorra tologassa a blogtalálkozóját vagy hogy mikor megy a Balatonra az nekem ne rinyáljon!

Szóval szedd össze magad és menj be a koliba este, koncentrálj a pénteki matek tz-re amit ha nem írsz meg négyesre olyan hármast kapsz év végén hogy a naplóba nem fér be! Megértetted? Engem meg hagyj békén most kérlek, én ugyanis veled ellentétben suliban vagyok és nemsokára jön a tanár dogát íratni. Na csá!

2.1.8