Többször is nekiálltam a mai napon, hogy írok ide sok szépet és okosat. Helyette inkább bemásolom azt, amit a szakkolim évkönyvébe írtam a középiskolás program egyik előadásáról. Nem pont így fog megjelenni, meg valószínű egyezkedni kell egy csajjal, és kettőnk neve alatt fog futni, de nekem így tetszik igazán, ezért publikálom itt, mint oly sok minden mást
A videoval kapcsolatban: a kis izébizé myvipről már leszedte. Youtube-n még fenn van. Hihetetlenül ingerel. De majdcsak lekerül onnan is… így, vagy úgy, de lekerül
A boldogság
Rohanunk.
Folyton- folyvást csak szaladunk, futunk ezzel a felgyorsult, őrült világgal
együtt, nem nézve se jobbra, se balra, tekintetünk előre szegezzük, és csak
hajtjuk, hadd menjen. Sokszor nem érdekel, ki az, kit lehagyunk, az meg pláne
nem, hogy hogyan. Egy cél vezérel csupán: maga a cél, melyet el kell érni, az a
fránya vonal, mit át kell ugrani, lépni, vagy szalag, mit át kell szakítani. S
hogy mindezt a lehető leggyorsabban, legkevesebb sérüléssel tegyük meg. És mi
van akkor, ha elértük, átugrottuk, átléptük, átszakítottuk…? Mi lenne. Semmi.
Megvan. Kész. Jöhet a következő táv, az újabb kihívás, egy valószínűleg
hosszabb, vadabb pálya.
Sokan élik
így életüket, semmire sem figyelve. Egyre többen, és ez nem jó így, nagyon nem.
A biztonságot nyújtó otthonból kikerülve azonnal ebben a vad világban találják
magukat, ahol ha nem tökéletesek, hát eláshatják magukat. Tökéletesek olyan
értelemben, hogy egy kicsit is eltérnek attól a sémától, melyet az
óriásplakátok alakítanak. S ha tökéletesek, boldogok? Nem. Csak hiszik, sejtik…
tán csak óhajtják, remélik.
S bár
bármilyen jól képzett, elvégezhetett akárhány egyetemet és főiskolát, lehet
bármennyi diplomája, mit sem ér az ember, ha nem boldog. Sokan mondják ezt,
igen, de mondani könnyű. De vajon mi ez a boldogság?
Elérhető akárkinek? Korlátozott? Véges? Kimeríthető, vagy állandó?
Egy
biztos: a boldogság nem korlátozott. Elérhető mindenkinek, mert nem lehet
meghatározni, kinek mi is jelenti a boldogságot. Van, akinek már az boldogság,
ha naponta van mit ennie, és vannak olyanok is, akik akkor boldogok, ha már saját
jachtjuk fedélzetén szelhetik a tengereket. Megfoghatatlan, behatárolhatatlan.
Összetett
kérdés tehát, melyről már oly sok meddő vita folyt, annyian próbáltak már
választ adni rá- mégis hiába. Minden bizonnyal ez motiválta a [szakkolim] vezetését, mikor kitalálták: a március 29-i előadást a boldogság
mibenlétének kutatása fogja meghatározni.
Ahány
ember, annyi álláspont, s ezt [a vezető], a Középiskolai Program lelkes
vezetője is nagyon jól tudta: így minden területről egy-egy embert hívott
előadónak, hogy a témát a lehető legjobban körül tudjuk járni, s egy kicsit
közelebb kerülhessünk ennek az ősi titoknak a nyitjához.
Ott volt [...], a [szakkoli] főigazgatója,
sikeres üzletember és közgazdász, [...], író, költő és műfordító, felesége, [...], szerető családanya, valamint [...] atya, akit minden jellemez az egyhangúság és szürkeség
kivételével.
[Szakkoli főnök] ókori példákon keresztül arra hívta fel a fiatal hallgatóság figyelmét:
mindennél fontosabb önmagunk megismerése, és nem szabad engednünk saját
gőgünknek, hallgatnunk kell a nálunk bölcsebbekre, mert különben mindent
elveszíthetünk, mindenünk odalehet. Kiemelte: a legnagyobb boldogtalanság abból
ered, ha az ember nem méri fel saját korlátait és olyasvalamire vállalkozik,
mely meghaladja erejét.
[Író] arról beszélt, milyen káros a mai világban az, hogy az emberek úgy
hiszik, nincs idejük egy párkapcsolatban: nem hagyják a dolgokat a maguk
spontán medrében folyni, mindent ők akarnak irányítani. Példájában a filmek
rossz hatására mutatott rá, ahol minden lejátszódik másfél óra alatt, és
mindenki boldogan él, míg meg nem hal. A baj csupán az, hogy ez nem a valóság,
hanem egy tündérmese.
Őszintén
megmondom, mikor meghallottam, hogy egy katolikus pap is részt vesz az
előadáson, elkedvtelenedtem egy kicsit, de kellemesen csalódtam: [x] Atyától
nem a már megszokott, unalmas rigmusokat hallgattuk, sőt: elmondta, ő mekkora
tévedésnek tartja a „test a lélek börtöne” szófordulatot, mert testünket azért
kaptuk a Teremtő Istentől, hogy élvezzük: a Biblia is így mondja: Krisztus
szabadságra váltotta meg az ember. A test pedig a szabadság egyik legfőbb
eszköze: a világ ezernyi apró csodáját általa fedezhetjük fel: a mesés képeket,
az angyali zenét, a mennyei illatokat: és ezek elengedhetetlenül részei a
boldogságnak.
Az előadás
legérdekesebb része (nem mintha a fent leírt három nem lett volna az!)
szerintem kétségkívül [szerető feleség] beszéde volt, aki a nagy szerelmeket
követő boldogtalan házasságok és rossz gyerek-szülő kapcsolatok okaként a
különböző szeretetnyelveket jelölte meg: mert miért pont a világ legszebb
érzésének, a szeretetnek ne lenne nyelve? Eddig is tudtuk, hogy szeretetét
mindenki máshogy fejezi ki, ezért is volt érdekes és érdekfeszítő Juliannát
hallgatni, ahogy az öt szeretetnyelvet mutatja be.
Az első az
ajándékozás, mely minden kultúrában
előfordul: szeretetünk ajándékok adásával fejezzük ki.
A második
az érintés, hiszen lehet felemelőbb
egy lágy, kedves, vigasztaló ölelésnél, simogatásnál?
Harmadikként
a minőségi idő következett, vagyis az
az időmennyiség, melyet szeretteinkre fordítunk: legyen ez egy hosszú séta, a
bajok meghallgatása, vagy bármilyen közös program, mely örömöt okoz a másiknak.
A negyedik
a szolgálat, a másiknak való
segítség, hogy megteszünk neki valamit, s így leveszünk válláról egy súlyos
terhet.
S
utolsóként, de nem utolsó sorban az ötödik, ami sokaknak lehet, hogy „kilóg a
sorból”, de higgyétek el, néha nehéz szavakba
önteni, mit is érzünk. Szavakkal fejezhetjük ki szeretetünk, ha elismerjük,
dicsérjük a másik munkáját, biztatjuk, gyámolítjuk őt.
Ahogy van
anyanyelvünk, ugyanúgy bírunk egy szeretetnyelvvel is, melyen kifejezzük
érzéseink a másik iránt. Ugyanúgy, ahogy van, aki több nyelven is beszél, van,
aki több szeretetnyelvvel is bír: baj csak akkor van, ha két különböző nyelvet
beszélő ember nem érti meg egymást. Ebből születnek a nézeteltérések, viták,
válások… nem jó dolgok.
„Rossz
úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.”- mondja az író,
s el kell ismernünk: igaza van. Építhetjük váraink dicsőséges álmokból, ezek az
álmok valóra is válhatnak: lehetünk bármily magas pozícióban, kapjunk
akármennyi díjat, nyerjünk bármily hatalmas, nagy elismerést: mit sem ér
mindez, ha nincs életünk, s nincsenek akikért éljünk- nincsenek akik boldoggá
tegyenek, és nincs senki kit mi tehetünk boldoggá.