“Miért ne?”- gondoltam. “Újat már nem láthatok.” Valóban, mikor kicsik voltunk, sokszor fürödtünk együtt, és nem számított, milyen pici volt a fürdőkád, mi belepasszíroztuk magunkat, hiszen olyan de olyan jó barátok voltunk, hogy a világ minden kincséért sem váltunk volna egy egymástól.

Amikor egymásnál aludtunk, akkor is általában egy ágyban, szorosan egymás mellett szenderültünk álomra. Emlékszem, apukám egyszer meg is jegyezte úgy félhangosan hogy ‘Ezek buzik lesznek, ha nem vigyázunk.’ Nos, drágám, vigyázhattál volna kicsit jobban, mindketten buzik lettünk. Hoppá.

Kettőnk között mindig is nagyon erős kötelék volt, bár sosem tekintettem rá ‘potenciális húsként’. Beléptem a fürdőbe, és kicsit más látvány fogadott, mint amilyenre számítottam.

Mióta legutoljára láttam Zsombor meztelenül, nagyon megváltozott a teste. Jó tett neki az egy év úszás, formás kis izmok fejlődtek a karjaira, megizmosodott a hasa, és kidomborodtak a mellizmai. Akár csak barát, akár nem, ez akarva- akaratlan elindított bennem valamit, amit én betudtam a hormonoknak.

Elvettem tőle a betusfürdőzött szivacsot és hozzáláttam, hogy tisztára varázsoljam a hátát.

- Végülis mi volt a hétvégén?

- Nehogymár ne emlékezz, itt voltál te is… mondjuk amennyit ittál, nem csodálnám ha nem lennének emlékeid mint juSt.a.Girlnek…

- Nem a mostanira gondolok, nem vagyok olyan amatőr mint ő, én emlékszem mindenre. Az előzőre. Tudod. Amiről még nem beszéltünk, és amiről nem sokat tudtam meg a blogodban közzétett homályos, elvont firka alapján. Igazad van, vagy mi volt a címe.

- Ja, hogy az… nincsen semmi, mert…- és részletesen beszámoltam neki a budapesti eseményekről.

- Hát ez elég gáz… vagyis, ahogy veszed. Igaza van, ez tény, jól belerondít neked Duino a pasiügyeidbe… vagyis, ahogy veszed megintcsak. Aki megvárna, annak nagyon kell téged szeretnie. Mondjuk annyira, mint amennyire én szeretlek.

Furcsának hathat, de ahogy a hátát mostam, tökéletes rálátással formás kis barátjára, egyáltalán nem vettem ezt a mondatot rendkívülinek. Ezek nálunk mindennaposak.

A beszélgetést a rejtélyes pasiról, akivel azon a hétvégén Budapesten voltam tovább folytattuk, miközben ő lassan megtörölközött és felvette boxerét. Mivel ezen az estén nem volt otthon sem anyukám, sem tesóm, a nappaliban feküdtünk le aludni- ott tudtunk a leginkább kényelmesen elterpeszkedni.

- Átölelhetlek úgy, mint régen?- kérdezte, és nekem még mindig nem tűnt fel, ami amúgy nyilvánvaló lett volna mindenki számára, még akkor is, ha mindennapos szituációk sora követte egymást, de így visszagondolva… igen, így már egyértelmű hogy a hangjában ott volt a félős kis remegés, a bizonytalanság szikrája, a rejtett vágy és a visszafogott izgalom íze.

Rámosolyogtam. Persze.

Átöleltük egymást. Én lehunytam a szemem. Sokáig, sokáig feküdtünk így. Nagyon álmos voltam, kicsit olyan volt, mintha az álom és az ébrenlét határán lebegtem volna.

Ám akkor történt valami… mintha álomból riadtam volna fel, olyan volt… megpuszilt. Ez már nem volt annyira mindennapi esemény.

Kinyitottam a szemem és két olyan szempárral találtam szemben magam, melyekről 18 éve hittem, hogy ismerem őket, de igazából csak most tűnt fel, mennyire szépek is valójában. Két semmihez sem hasonlítható fekete szempár.

Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy Zsombor és én…? Nem, az nem lehet, hiszen mióta csak az eszemet tudom, az egyik legjobb barátom volt… mióta tudjuk már egymásról a másik másságát, Úristen… ha eddig semmi, akkor most miért lenne, miért kéne lennie, mi ebben egyáltalán a racionalitás…- itt szakítom meg: racionalitást kerestem. Talán tényleg kezdek felnőni…?- … és ha most csak félreértem, és tényleg én vagyok ekkora hülye…

Ám akkor a puszit csók követte. Lassan, mégis észrevétlenül hajolt oda hozzám és lehet egy könnyű, édes csókot ajkaimra- majd várt. Mélyen a szemembe nézett… és ekkor, mintha hirtelen átszakadt volna közöttünk a láthatatlan fal, és vele együtt bennem minden gátlás és ellenérv, én csókoltam meg őt. Hosszan, lassan, simogatva, érzékien… egyre szorosabban öleltem magamhoz, miközben öt ujjának bizsergető érintését egyre lentebb és lentebb éreztem magamon…

Végül keze megállapodott a helyen. Benyúlt a boxer alá és gyengéden, mégis erőteljesen megragadta és elkezdte fel-le húzogatnia bőrt, miközben izgató csókkal szakította félbe sóhajtásaimat, majd ajkai, szemei és egész feje lassan eltávolodott az én fejemtől, és elindult lefelé.

A mennyekben éreztem magam. Pontosan tudta, mikor érzem közelinek a végső pillanatot, és akkor fogta vissza magát, egyre hosszabbra és hosszabbra nyújtva ezzel az élvezetet… majd megint ott találtam az ajkait az ajkaimon. Nem emlékszem hogyan és mikor, de levetkőztetett. Megcsókolt. Ismét mélyen a szemembe nézett, és lassan rám ült. Testével az enyémre hajolt és egyre fokozódó tempóban mozgott, miközben úgy csókolt mint még soha senki.

A kéjes nyögések hangja minden mást kizárt a mi új valóságunkból. Az a kevés fény, ami az utcáról beszűrődött, homályos derengésbe vonta Zsombor testét, amint rajtam vonaglik…

És akkor eljött az örökkévalóság, egy pillanat, melyben a leghangosabban nyögtem, testem átjárta az ismert elektromos bizsergés ezerszerese és elemi erővel mentem el Zsomborba, az én gyerekkori barátomba.

Sokáig feküdtünk még egymás mellett. Nem szóltunk egy szót sem, mégis mindketten tudtuk, mire gondol a másik. Míg végül…

- Captain, mi a fene bajod van?

- Mi… micsoda?

A kép, amit az előbb láttam és átéltem, eltűnt és helyébe megint a fekete szempár tért vissza, csak most neheztelést olvastam ki belőle.

- Nem motyogj már, aludni szeretnék. – mondta, majd bokán rúgott.

Beletartott néhány másodpercbe, mire leesett, hogy valószínűleg életem egyik legfurcsább álmát éltem át az előbb…

2.3.4

Svityó és Captain is zavarban voltak, és bár Svityó részéről a tapintat, Captain részéről pedig a kudarc és kiábrándultság leplezése volt az elsődleges, amit a másik érzett, valahol már tudták: ez a nap még érdekes fordulatot fog venni a továbbiakban.

Captain szolidnak nem mondható célzásai biztosították Svityót arról, hogy az alkoholnak igenis helye van az estében. Svityó figyelmét nem kerülte el hogy Captain szokatlanul nagy érdeklődést mutatott az alkohol felé. A sokadszorra teli pohár kíséretében kezdődött el a Rizikó-parti.

Az alkohol azonban csak részben tudta betölteni szerepét. A szaporodó lélegzetvételek, a piruló arc, a remegő kezek tagadhatatlanul egy másik folyamat részesei is voltak.

És akkor megtörtént az, ami beindított mindent. Svityó épp Captain halott katonáját akarta ledobni Nyugat-Európáról, amikor keze hozzáért Captain kezéhez. Véletlen-szándékosan végigsimította kézfejét. A gyengéd érintés Kapitányt is elindította az úton, ahonnan már nem volt megállás. Hogyan is tudhatott volna tartósan ellenállni ennek a bájos mosolyú, megnyerő modorú, kedves és jóképű srácnak…?

Mégis tett egy reménytelen próbálkozást az elkerülhetetlen elkerülésére. Amilyen gyorsan csak tudta, elvesztette a játékot és elment fürdeni. Azt remélte, a hideg víz majd segít rendezni gondolatait. Nem is tudta, milyen rosszul gondolta.

Fél óra után egy szál boxerben lépett ki a fürdőből. Ahogyan azt várta, rögtön szemben találta magát Svityóval. Tudta, mi jön, Innentől már nem elkerülni, hanem irányítani akarta a dolgokat.

„Te is tudod, mi történik most és én is. Mi értelme tovább tagadni, ellenállni…?”

„Én nem… tudom, miről beszélsz… csak… szóval…”

Captain Svityó szájára tette kezét, és elcsitította. Meglepődött a reakciótól – elutasításra számított. Magához húzta Captaint, de a meglepetéstől bénultan álltak egymással szemben. Egyikük sem gondolta, hogy ez valaha megtörténhet. Csak álltak, de nem mozdultak. Mindketten a másiktól várták a következő lépést. Álltak, és mélyen a másik szemébe néztek. Testük összesimult; Captain tökéletes alakján még csillogtak a zuhanyzásból visszamaradt hideg vízcseppek, de Svityó így is érezte a másikból áradó forróságot. A levegőben tapintani lehetett a szenvedéllyel teli feszültséget, szinte hallani pedig a másik szívének dobogását. Először csak a csípőjük ért össze, majd folyamatosan kerültek egyre közelebb a másikhoz. Óráknak tűnt, de csak pár perc volt, amire a két száj összeért. Egy bátortalan csókkal kezdődött minden. Sosem tudjuk meg, ki szánta rá magát előbb, de már nem is számított. Hosszan csókolóztak, miközben nem győzték egyre hevesebben, szenvedélyesebben ölelni, magukhoz szorítani a másikat.

Furcsa birkózás zajlott a szájukban, melyben a nyelveik játszották a főszerepet. Ezalatt szépen lassan elindultak a kezek, hogy felfedezzék azt, ami sokáig tiltott terület volt, és talán ezután is az lesz.

Captain keze becsúszott Svityó pólója alá, akinek a háta néha libabőrös lett, így Captain érezhette, hogy érintései kifejezetten izgatóan hatnak a másikra. Rövidesen lekerült a nemkívánatos ruhadarab. Csak fogták a másik kezét, hátradőltek, és csodálták a másikat. Két tökéletes test, két szép fiú. A boxereken félreérthetetlen markáns vonalak, azok végén pedig nedves foltok jelezték, hogy a késői óra ellenére most kezdődik csak el a nap java.

SVityó átvette a kezdeményezést, mint idősebb és tapasztaltabb fél. Ajka és nyelve harmonikus összjátékával lassan, gyengéden és érzékien kényeztette Kapitány nyakát, mellbimbóit és egyre lejjebb haladt… végig a sima has felületen… a köldök tájékán… ujjai közben az utolsó ruhadarabot ostromolták, egyre mélyebben és mélyebben beleszántva a szövet által takart területre… míg végül már nem csak az ujjak, hanem nyelve is odaért. Nyelve hegyével finoman játszott Captain azon testrészével, amely sokak számára vágyott, de elérhetetlen álom. Majd nem csak a nyelve érintette, hanem ajkai zárták körbe az álmok tárgyát. A Papírhajó kapitányának nyögései biztosították; fáradozásai nem maradnak eredmény nélkül.

Szerencsére még időben kapcsolt, nem akart idejekorán véget vetni élete legjobb estéjének. Határozottan eltolta magától Svityót, amikor érezte, hogy közel a beteljesülés. Ott folytatták, ahol boxerben abbahagyták. Forró, hosszú csókok következtek, majd Captain nyelve Svityó fülére vándorolt. Harapdálta picit, majd a nyelvével csalt elő kéjes sóhajokat a másikból, végül egy hatalmas cuppanós puszival törte meg egy pillanatra a folyamatot. Mindketten önfeledten nevettek, de pár másodperccel később megint nem lehetett tudni, melyik nyelv, végtag kihez tartozik – úgy összegabalyodtak. Captain keze végigsimította Svityó combját, majd határozottan benyúlt a lábai közé. Érintette a forró fenekét, a golyóit, végül a mutatóujjának hegyét húzta végig a kőkemény farkán. A makkja csak úgy csillogott a precumtól. Körbefuttatta rajta az ujját, és olyan izgatóan nyalta le róla, amilyet Svityó még soha életében nem látott. Hátrahajtotta a fejét, és várta a fejleményeket. Nem sokkal később forró leheletet érzett a melleinél, utána a hasánál. Számított rá, hogy jó lesz, de amikor Captain ajkait érezte a farkán, érezte, hogy nincs visszaút. Mint egy mohó szűz, nem várva a másikra, hatalmasat élvezett, telepumpálva a fehér anyaggal a partnere száját. Amikor az utolsó csepp is eltűnt abban a mély torokban, Captain Viktor pocijára feküdt. Alvásra egyáltalán nem gondoltak már. még rengeteg mindent ki akartak próbálni ez alatt a rövid idő alatt.

Az éjszaka további része leírhatatlan volt. a gyönyörök a tetőfokra hágtak. Olyan pontot értek el, ahonnan nincsen  feljebb, mert elérték a lehetetlen határát.

Másnap mindketten bűntudattal ébredtünk. Tudták, hogy nem szabadott volna, de ugyanakkor lelkiismeretüket elfojtotta a sziklaszilárd meggyőződés, hogy kár lett volna kihagyni.

2.1.4