Papírhajó

2009. június 6, 18:00, Tandem captain@paperboat.hu

Ezen a héten sok meglepetés ért. Sokszor kiáltottam fel ‘(‘Atyaúristen’) felháborodottan, örömömben vagy csodálkozásomban.

Az első ilyen kedden volt amikor elértek a Refibe a kecskeméti hírek. 8 késszúrással lett vége. Nem csak a kapcsolatnak, hanem annál sokkal többnek. Egy fiatal lány távozott közülünk, akinek nem volt más bűne csak hogy keresztezte egy ámokfutó útját. 8 késszúrás. Pedig azt hitte, ismerte. Mi is sokszor hisszük azt, ismerjük a másikat, de ezek után mire számíthatunk…? Mindig érhetnek meglepetések. Akár 8 késszúrás is. Pedig a város egyik legjobb gimnáziumába jártak, erre senki sem számított volna. Mégis nyolcszor szúrta bele a kést a lányba.

Felkiáltottam meglepetésemben akkor is, amikor megnéztem az e-mailjeim és láttam, mennyien jelentkeztetek a kis találkozóra, amire invitáltalak titeket. Néhány információ ezzel kapcsolatban: a találkozó időpontja nagy valószínűség szerint május 30-a, Budapest, talán Tandem, talán máshol. Valószínűleg a délutáni órákban, hogy aki hazamegy, az tudjon menni és aki nem, az meg készülni Pontosítás még jön.

Meglepett az is, hogy a szakkolis programigazgatóm mellett fogok kampányolni a dél-alföldi turnén, hogy minél több fiatal tehetséget vonzzunk be az ország legszínvonalasabb szakkollégiumába. Az is meglepett hogy erről már csak akkor értesített amikor lezsírozott mindent.

Meglepett, amikor Untermann szólt hogy kész a freeblogos blogexport és az összes bejegyzésem végre egy helyen van megint. Viszont most még kicsit káosz minden, vannak olyan kommentelők akik csak számmal szerepelnek a freeblogos bejegyzéseknél, és a kategóriák is összekeveredtek. Minden hibát orvosolni fogok, idő kérdése.

Meglepett, hogy megint másolnak rólam matekházit és hogy a TZ-t a tanár két hét múlva péntekre tette ami azért is nagyon jó, mert így azon a héten kedden-szerdán el tudok menni a Balatonra leendő olaszországi iskolatársaimmal, a mentoraimmal, akik jövő héten vizsgáznak. Sok sikert nekik!

Meglepett, hogy eljutottam a felsőfokú nyelvvizsgáig. Ma, az egyik hallgatási gyakorlat után gondolkodtam el ezen. Három éve ilyenkor még az alapfokú vizsgám eredménye miatt izgultam, most meg letettem a felsőfokot. Hogy sikerült-e, még kérdéses lesz egy darabig, de úgy érzem nincsen baj. Három év. Három évvel ezelőtt csak egy nyolcadikos taknyos voltam, aki örült hogy gravírozott tollat kapott az iskolájától nyolc évnyi sikerszéria után, és most pedig mint a jelenlegi iskolám, a nagy múltú és nagy nevű gimnázium egyik büszkeségeként, nemzetközi ösztöndíjasként ismét leküzdöttem egy akadályt. Sokszor nem értettem, miért olyan nagy dolog, hogy felnövök, miért szörnyülködik el rajta mindenki, de ma megértettem. Ahogy végigpergettem magam előtt az elmúlt majdnem 18 évet, rájöttem, honnan hová jutottam. Persze, mondhatnátok hogy ez nem nagy szám, mert csak végigjárom a szokásos utat, de nekem nagyon nagy dolog, főleg hogy az én utam nem átlagos út. Nem mindenki lesz antiszociálisként kollégista, harcol a buszozásért majd lemond róla mert szerelmes lesz. Nem mindenkinek kell egyszerre küzdenie az új élettel és az identitásával, és nem mindenki tudhat maga mögött ilyen látványos eredményeket, aminek csúcspontja természetesen az Olaszországba szóló nemzetközi ösztöndíj. Aztán meglepődtem hogy jé, én nyelvvizsgán vagyok, ugyanis jött a következő szöveg.

Plusz Esti Kornél rajongója is lettem. Nem mellékesen. Szeretem az író-atleregokat. Meg a sima Alteregot is. Nekem is van. Hiszen tudjátok.

2.1.3