Papírhajó

A világ kegyetlen minden embernek. Nekünk, melegeknek főleg az mert az emberek buták, a világ gonoszsága tette őket azzá. 

Az emberek félnek. Félnek az újtól, a változástól, az eltérésektől. 

Amellett hogy félnek, nincsenek rá felkészülve. Nem elég erősek, nem tudják elfogadni azt, amely talán őket is hajtja.

Ezen azonban lehet segíteni. Mindent le lehet győzni, csak akarni kell. Meg lehet valósítani önmagunkat a világgal szemben is.

Erre jó példák a blogok. 

Hiszem hogy mi, bloggerek mind felelősséggel tartozunk azokért, akik olvasnak minket. Azzal, hogy a lelkünk egy darabját beleírjuk a blogjainkba, átadjuk azt nekik. Nem tudhatjuk, mikor ki mit olvas, mit fogad meg, mekkora hatással lesz az életére. 

A felelősség kötelezettséget von maga után: tenni kell az olvasókért, mindazokért akik sorsközösségben vannak velünk. 

Magyarországon és a világ minde táján vannak melegek. Melegek, akiknek ugyanazt az utat kell végigjárniuk, amely út az elfogadáshoz vezet, önmagunk elfogadásához, amely nélkül nem lehet teljes életet élni.

Ez az út nehéz és rögös. Fiatalon megtenni pedig olyan kihívás amelyre nem sokan képesek.

Van négy fiatal melegblogger, akik ezen az úton járnak. Iguazu, Matin, Spikey és én blogjainkban képet adunk arról, hogyan vesszük az akadályokat, hogyan jutunk egyre tovább ezen az úton, hogyan növünk, fejlődünk főleg lelkiekben. 

Mi négyen abból a korosztályból vagyunk, ahol a türelmetlenség talán a legnagyobb. Sok hasonló korú meleg srác küzdhet sok kérdéssel amelyre keresi, de nem találja a választ. 

Ezért úgy döntöttünk hogy útjára indítjuk a GayTalk blogot, kapaszkodóként mindenkinek aki vágyik egy olyan helyre, amely az egyéni blogjainkon túl olyan élményeket ad amelyek a meleg mindennapi élethez szervesen kapcsolódnak. A coming outtól kezdve a pasikeresésen át a szerelemig, kötetlenül, szabadon négy olyan sráctól, akik közülök valók.

Reméljük, ezzel segíteni tudunk. Várunk mindenkit, idővel a GayTalk reméljük, minden kérdésre választ tud adni. Hol konkrétan, hol a sorok között. 

Kérem miden bloggertársam, hogy linkelje a GayTalk blogot, adjon róla hírt a saját olvasóinak a blogjában mert fontosnak tartjuk hogy minél több meleg, főleg fiatal meleg tudjon erről a blogról. Köszönjük!

1.4.8 by Captain himself

Nem is tudom hol kezdjem, eleve meg hogy mit azt főleg nem mert három témám is lenne de ha már így kezdtem akkor a kettes számú. Kis általános tinglitangli.

Szóval oly sok társammal ellentétben nem vagyok beteg, mert egyrészt mostanában ez engem valahogy elkerül másrészt meg nálam olyan nincs ami esetlegesen a bacin kívül torokfájást okozna mint ahogyan erre 979 volt szíves felhívni a figyelmem (bár… na oké, igazán nem mondhatjátok hogy gátlásos vagyok de itt most megállj van:). 

A hét legjobb pontjára (oh igen, elmondhatjuk hogy ez egy jó hét volt) több megmozdulásom is pályázhat: vagy az, amikor a matektanárnak nagy okosan megmondtam hogy négyzetgyök négy az márpedig egy, vagy amikor majdnem egy év után ismét "Áldás, békesség"-et köszöntem egy boltban, vagy az hogy ma a buszsofőrnek is (egyszerűen ez áll a számra, mármint a köszönések közül, hiszen ezt használom a legtöbbet), vagy amikor a fogász nénivel közöltem sulifogászaton hogy mellesleg köszi de máskor kicsit ne ilyen erősen vakarássz a fogam mert különben kiszedi a tömést, vagy amikor suliba menet gyakorlatilag barátnőm legkevésbé sem vicces megjegyzésén olyannyira elkapott a röhögőgörcs hogy nem tudtam továbbmenni és harsogva kacagtam a főtér közepén, vagy amikor irodalomórán az Ibsen: Nóra című drámájában szereplő Helmert egész egyszerűen le bunkó-tahóztam amin meg a tanár röhögött. Szóval van pár.

És ez jó, mert a mostani heteimre valahogy általában nem lehet azt mondani sem azt hogy jó, inkább rossz de nem szar szóval olyan semmilyen. Alapvetően jókedvem van de nem vigyorgok annyit mint korábban, pedig akkor tényleg 0-24, és sokszor van gyomorgörcsöm. Nem tudom mindezt minek köszönhetem de szerintem a tartós (16-án lesz két hónapja) pasihiány is közrejátszik. Ja igen, és ez nekem már tartós.

Kedden meg randim volt. A 29 évessel. Szegény. Lerángattam magamhoz pedig akkor már tudtam hogy azt fogom mondani neki hogy nem, mert sok a 12 év. De rendes volt. Aranyos, jófej. Azt mondta, hogy bátor vagyok amiért meg tudtam hozni ezt a döntést. 

És másnap összefutottam a volt barátommal. Nem volt semmi, csak egy pillanat ezredrésze amíg a tekintete és az enyém találkozott; egy röpke kis pillanat amikor nem éreztem semmit. Pedig korábban mindig megdobbant a szívem ha láttam. Sajnos az utóbbi időben elég sokszor is. Most már nem. Végre ez is eljött, örülök hogy itt van. Ideje volt. Nem is érdemel mást bár… bár azért ez nem igaz, mert sok mindent érdemel.

Az utóbbi hetekben sokat gondolkodtam ezen a kapcsolaton, ami kettőnk közt volt. Mondhatjátok hogy a múltban élni nem jó és igazatok is van, de most jutottam el oda hogy nagyjából objektívan tudom szemlélni a dolgot, mint egy harmadik ember és rájöttem hogy nekem is sok olyan húzásom volt amivel nem tettem jót. Nagyon sok. És tisztelet neki, amiért elviselte. Nameg nekem, amiért én meg őt. Erről szól a szeretet. És ez megvolt. Ilyen kell még. Tehát téma lezárva, tanulság levonva, Captain előrenéz és még okosabban és ügyesebben, érettebben keres- kutat tovább.

Amire ideje nem sok van mert a félévig alig van egy hónap, amiből kettő szünet és addig még bizony akárhogy számolom 3 esszét kell összedobni, 3 témazárót megírni, meg Isten tudja még hány röpdogát meg felelést kell túlélni. MCC-s félévzárás is elközeleg. Ilyenkor ezen a téren hátra szoktan dőlni hiszen ilyenkorra eddig mindig megvolt az elegendő mennyiségű pontszámom ahhoz hogy érvényes legyen a félévem ez viszont idén még nincs meg mivel az egyik teszten csúfusan meghúztak. Hátra van még egy teszt, amin ha nem megyek át, akkor buktam a félévet, ami igencsak kínos lenne, tekintve hogy ez a nemzetközi kapcsolatok-félév és én ezen a pályán szeretnék majd továbbmenni. Az mindenesetre valahol mégiscsak jelent valamit hogy a másik két teszt- amiken viszont nem buktam meg- azokra meg 'kiváló' minősítést kaptam. Ohyee.

Szervezzük a szilvesztert is, de ma kisebbfajta sokkhatás tört rám amikor megláttam, két helyen is tehát tutira nem néztem el, szóval megláttam hogy Alteregóban 5000 HUF a beugró, plusz oda-vissza vonat az 2*885 meg a pia meg a… meg a… meg a… szóval ez sok. Két lehetőség. Vagy olcsóbb megoldás, vagy spórolás. Utóbbi mellett döntöttem mert én ide akarok menni ezért ide is fogok menni és kész. 

Azonban a financiális problémáim egy csapásra kimentek a fejemből amikor hazaértem és megláttam egy szép kövér, nagy borítékot a szobám ajtajában. Feladó nincs rajta csak a címzett, vagyis az én becses nevem, címem. Lövésem nem volt kitől jött, aztán arra gondoltam tuti az MCC küldött már megint propagandaanyagot hogy osztogassam szét. Szóval nem is nagyon törődtem vele egy darabig, aztán csak fúrni kezdte az oldalam a kíváncsiság és kicsit meglepődtem amikor egy könyv hullott az ölembe, minden további mellékelt levél nélkül. Legalábbis első ránézésre, ugyanis a könyben egy kis cetli volt…

"Szia Kapitány!

Íme a könyv.

Remélem tetszeni fog!

Üdv, Solar Plexus"

Solar Plexus, azaz sp, hű kommentelőm, aki még egyszer az említett könyv (Roger Peyrefitte: Különleges barátságok) egyik hőséhez hasonlított. És most elküldte a könyvet. Sp, ezúton is nagyon köszönöm! Erre nagyon nem számítottam, hihetetlenül kellemes meglepetés volt.

Most jókedvem van. Vigyorgok.

1.3.5 by Captain himself 

Tolerancia.

Ez is egy tipikusan olyan szó, amelyet rengetegen használnak ki és fel, majd hagyják ott kivesézve, kiforgatva, lejáratva amíg jön valaki mást, akinek megintcsak szüksége van rá. Tehát olyan szó, mint a "meleg".

Ami azonban fontos az nem maga a szó hanem a fogalom, amit a szó jelöl. 

Tolerancia mint elfogadás. Nem szeretet, elfogadás. Sokan azt hiszik, a tolerancia azt jelenti hogy szeretem azt, aki különbözik valamiben. Nem. A tolerancia türelmességet jelent. Az idő előrehaladtával mindenki megtanulta tolerálni a másikat: a katolikus a protestánst, a keresztyén a nem hívőt, a fehér a feketét… nem egyik napról a másikra, nem egy isteni szikra hatására hanem azért, mert rájöttek: attól, hogy utáljuk és megpróbáljuk kiirtani még igenis itt van, él, jelen van és létezik. S ha üldözzük hát akkor annál inkább, egyszóval: megnyugodtak a kedélyek, és az emberek a végén mindig megtanulták elfogadni a másikat.

Kellettek nagy emberek. Népvezérek, ha így tetszik. Luther, Kálvin, Pázmány, Martin Luther King, Nelson Mandela… lehetne sorolni a végtelenségig. A lényeg az, hogy egy ügyet csak akkor lehetett sikerre vinni ha voltak olyan emberek, akik élére áltak a mozgalomnak és nem hagyták azt radikalizáldóni. Nem hagyták, hogy híveik elvigye a Szent Inkvizíció, vagy a Ku Klux Klan, vagy a zsarnoki hatalom.

Eredményt, vagyis a tolerancia megvalósulását csak értelmes emberek érhetnek el. Sok értelmes ember, aki képes megmutatni azt, hogy az a faj, amelyiknek ő tagja, nem csak rossz embereket tud felmutatni: hogy a cigány nem csak lopni tud, hogy a protestáns nem istentelen sátánista…

…és nekünk olyan kéne, aki felmutatja, hogy a meleg nem csak pedofil, jellemzavaros kamiontöltelék.

Itt vagyunk mi, bloggerek akik érdemi munkát végzünk ezen ügy sikeréért. Kiírjuk a mindennapjainkat, gondolatainkat, amelyekből mindenkinek kiderülhet hogy ugyanolyan emberek vagyunk mint ők: ugyanúgy utáljuk hogy reggel fel kell kelnünk, ugyanúgy dolgozunk vagy iskolába megyünk; ugyanúgy éljük a saját életünk, megvannak örömeink és démonaink. 

A társadalom többsége még sincs mellettünk. Miért?

Mert nem érvényesül a szabadság pozitív fogalma, egyedül a negatív.

Bár a kamiontöltelék díszbuzinak joga van mutogatni magát, ahhoz nincs joga, hogy ezt egy olyan szervezet égisze alatt tegye, aki a melegek jogaiért küzd, ugyanis ellenkező hatást ér el vele. A szervezetnek pedig ahhoz nincs joga, hogy a mi képviseletünkként olyanokat állítson oda, akikkel többségünk nem ért egyet. Így nem fogunk eredményt elérni.

Mi ez? A negatív szabadság¹ érvényesülése, mégha közvetve is: a melegséget, mint bűnös dolgot ratifikálják melynek gyakorlásával mi, közönséges emberek olyan tettet követünk el akaratlan, mely így sért másokat, akiknek össz melegséggel kapcsolatos tapasztalata a Pride.

Valamint azért is a negatív szabadság érvényesül, mert ugyan a homofóboknak meg joguk van nem szeretni a melegeket, verni nem lenne joguk őket. 

Ami kellene, az a pozitív szabadság¹, a szabadság azon formája mely egy normális demokráciában eleve adott: mindenki élhet saját meggyőződései szerint neki tetsző életformát mindaddig, amíg ez nem zavarja a másikat ugyanezen jogának gyakorlásában. A meleg puszta léte, jogaik érvényesítése- azon jogaik, melyek elméletileg minden embert megilletnek- nem akadályozza a heterokat aszabad, jogfosztottságtól mentes életben. Mégis olybá tűnik, igen. És miért?

Mert nincs tolerancia. 

Toleranciát teremteni nem könnyű, nem lehet egyik napról a másikra megtenni. Ez egy lassú, nehézkes folyamat melynek kimenetelét nem hangos parádék és felvonulások fogják eldönteni hanem a sok kisember egymáshoz való viszonya, sok egyéni c.o., sok meleg közös, mégis individuális munkája az egyéni elfogadáson keresztül a totális elfogadásig.

1.0.5 by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>

¹: Isaiah Berlin: A szabadság két fogalma

Lehet hogy én vagyok a paranoiás, üldözési mániás, akármi. De emellett már nem lehet, vagy legalábbis én nem tudok csak úgy elmenni.

A héten a [Megyeszékhelyi] Református Gimnáziumban és a Gimnáziumhoz tartozó más intézményekben valamint a szakkolimban ugyanis annyi de annyi meleg hatás ért,mint körülbelül az elmúlt két évben összesen (sem). Melegekről szóló viták, a templomi prédikáció, a vitatéma az előadáson, meg mi minden más… S mindemellett (mondom, lehet hogy én vagyok paranoiás, de) olyan furcsán kezel mindenki. Furán néznek rám olyan diákok is, akiket nem is ismerek, a tanárok, tanítanak vagy sem… 

Nyár végén rámtört a mi lenne ha…? gondolatkör, s ezen belül is a Mi lenne, ha kiderülne rólam, hogy meleg vagyok? kérdéssel foglalkoztam a legtöbbet. S a válasz: katasztrófa. Hogy a suliban megtudnák, az még annyira nem is érdekelne, max tesiórák előtt az öltözőben lenne kicsit furi a helyzet. Azt, hogy lenne aki ezt nem tolerálná sőt, engem a saját belső összeférhetetlenségének levezetésére szolgáló eszköznek próbálna felhasználni: tudom, akadna bőven. A tanárok hozzámállása talán változna, de nem mindegyiké, és hiszem, hogy eddig már letettem annyit az asztalra, hogy ne ez alapján ítéljenek meg, max egy-két ilyen egyházi iskolában szokásosan jelen lévő extra- szuper, ám ugyanakkor extra- konzervatív tanár. Na bumm.

Más dolog lenne a koli. Egy szinten 50 másik fiúval… Hála Istennek nem közös a fürdő, de még akkor is…  röviden, tömören: szerintem nemes egyszerűséggel fognám magam és a cuccaim, és otthagynám az egészet a francba.

Szerelmemnek van egy udvarlója, aki el találta neki sütni ezt a fenomenális poént, hogy ha meg akarná őt szerezni, akkor nem kéne mást tennie, minthogy kirúgat engem a sulimból, a hatalma megvan hozzá (a feltevés sántít: ebben a városban van az enyémen kívül még7 gimnázium, nem mennék máshová).

Ugyanakkor a kirúgatás ötlete is abszurdnak tűnik elsőre, mert ugyan mit tudna tenni egy olyanfajta a református vezérkarral? Mondjuk, ha akár ő, akár más elhinti nekik az infot hogy meleg vagyok, egyáltalán adnának-e a szavára, vagy rosszindulatú pletykának fognák fel? S ha valakinek van bizonyítéka? Elfogadják? Adnak hitelt neki? Engem bevonnának az ügybe, kikérdeznének, s ha igen, mikor? És ha kiderül, hogy meleg vagyok, csak ezért kirúgnának?

Ha megtennék, az nyílt diszkrimináció lenne. Én azonban úgy vélem, nem ezért nem tennék meg. Rámszabadítanának minimum öt lelkészt átnevelni vagy mit tudom én, de nem rúgnának ki azért, mert abból a családból származom amelyikből. Abból, amelyik már évszázadokra visszamenőleg messzemenő szolgáltatásokat tett ennek az egyháznak, és tesz ma is. Ez egyrészt védelmet biztosít nekem, akármennyire is utálom ha a családnevem miatt ítélnek meg és várnak el tőlem dolgokat. Másrészt viszont felvetődik a kérdés, vajon bevonnák-e a családom a dologba? 

Belegondolva, itt vagyok én a 17 éves srác ebből a családból, egy elit egyházi gimiben, melegként. A gimi és a család sajnos a kelleténél jobban összefonódik. Ha kiderülne a suliban, felsőbb körökben (is), akkor ez egyúttal azt eredményezné, hogy megtudná a családom is? Mert ha igen, akkor nekem (legalábbis a családom egyik felében) lőttek. A nagyszüleim rám sem akarnának nézni, apám meg öngyilkos lenne (hmm, esetleg ezért az egyért megérné. De nem nem, nem kívánjuk senki halálát [csak egy picit XD]). Hogy ők mennyire tartanák titokban, ez nem is kérdés, elásnák a lehető legmélyebbre a titkot, nehogy szégyen érje a családot. Kisváros- effektus forewa'. Nade a másik kérdés: vajon mit tennék én ilyen helyzetben? Elmondhatom, hogy elég embert tudok magam mögött, akik stabilan mellettem állnának ahhoz, hogy ha már így, hát így: jöhetne a 100%-os coming out. 

Egyszer mindenképp elkerülhetetlenül el fog jönni, ugyanis már régen nem élek abban az illúzióban, hogy az életem nem így kell leélnem, tehát feleség meg gyerekek meg kiskutya meg miegymás. Másrészt örökké hazugságban élni sem lehet. Egyszer így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de el fog jönni, el kell hogy jöjjön ez a pillanat (is). 

Azonban ez nagy problémát jelent, ugyanis amíg Magyarországon ilyen pride van amilyen, a melegek megítélése ilyen amilyen, addig bizony az osztályrészem nem lenne más, mint másodsorba süllyedés. Lehetek akármilyen tehetséges, okos, ügyes, lehet akármennyi nyelvvizsgám, végezhetek bármilyen iskolát: ha nem vagyok olyan, amilyennek elvár a nagyátlag, akkor fel is út meg le is. 

Ergo két választás marad: vagy hazugságban élek, vagy ha én ezt az életet választom amilyet, akkor kimegyek külföldre. Ez utóbbi egy picit mintha csábítóbb lenne. Nem is értem, miért. 

Ezzel nem csak én vagyok így. Nyugodtan nevezhetjük ezt tömeg-problémának, rengeteg tini és nem tini küzd ezzel. A megoldást egy olyan, a melegek többsége által elfogadott vezető réteg jelentené, amely tudatos kampányt, felvilágosító körutakat stb. indít vagy tesz, melyek a melegség elfogadását segítik elő. Met hogy ez a szivárvány-missziós szar nem megy semmire és semmit nem használ, ez tény és való. A magyar melegeknek nem olyanokra van szükségük, akik mást sem tudnak tenni csak kamionokon rázzák magukat rózsaszín tangában, műfasszal felszerelkezve…

by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>

Nos, akkor sziasztok

Egy tizenéves meleg srác vagyok. És szerintem ebben nincs is semmi szokatlan.

Mármint, kedves olvasó, most kérdezhetnéd hogy már miért ne lenne: hisz ez a srác meleg?

Na és?

Azért indult ez a blog, hogy leírjak ide mindent, szabadon és kötetlenül, amit gondolok a világról, az életről, az emberekről, akik közt csak egy vagyok a hatmilliárdból- igen, csak egy.

Mindannyian csakis egy vagyunk a sokból, a rengetegből. Egy van csak belőlünk, egy, utánozhatatlan, megismételhetetlen.

Ugyanúgy, mint ahogy csupán egy Michael Jackson vagy Elton John van ezen a Földön, mindnyájunkból csak egy van.

És így, hogy meleg vagy vagy sem, mit sem számít…? És mégis rengeteget nyom a latban.

Hisz ez vagy Te, így élsz- és ez nem betegség! Sokan hiszik azt, hogy a melegség kinevelhető, drákói szigorral és követezetességgel, fegyelemmel.

Kedves hetero olvasók, akik ezt így gondoljátok! Mit hisztek? Ilyen alapon titeket is meleggé lehet nevelni, nem?

Verjük a gyereket és hetero lesz- verjük a heterot és meleg lesz, ugyanaz a helyzet…

Így már baromság, nem igaz?

Ez csak egy példa, azonban ilyen és ehhez hasonló orbitális hülyeségek hadát lehetne ide felsorakoztatni.

De nem teszem, mert nem ez a célom.

A célom az, hogy bebizonyítsam, mi, melegek is csak ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek- ugyanolyan érző és szeretetre, biztonságra vágyó emberek.

Mit számít, hogy különbözünk a nagy átlagtól? Hisz mindenki más valamely módon. Mi így is mások vagyunk.

Butaság az embernek fejét a homokban dugni és tudomást sem venni a melegekről, vagy elintézni annyival hogy nem fogadja el mert természetellenes. Mert a melegek csak közönséges pedofil állatok.

Mire alapozzák?

Arra hogy látnak egy meleget és ez alapján már kollektív véleményt tudnak alkotni az egész közösségről?

Aki így gondolja, annak itt egy igen egyszerű és hozzá közel álló példa: mit gondolnál arról, ha minket, magyarokat a külföldiek csupán egy emberről- lehet ez Rákosi vagy Horthy, teljesen mindegy- ítélnének meg?

Elfogultságnak tartanád, ugye?

Nagy bajok vannak ezzel a világgal. Ez egy kicsi blog, de a világ hatalmas. Azonban hiszem, hogy sok kicsi nagyon sokra viheti- ha akarja. Ezen leszek én is. Megpróbálok mindent belevinni a blogba- érzelmet és észérveket ugyanúgy, mint a meleg hétköznapok valóságát és a politikát.

Semmit nem akarok elfogultan nézni- mert én is utálom azt, ha valaki elfogult-, mindent megpróbálok minden irányból körüljárni, és így levonni az igazságot, a tanulságot… vagy akármit